Regék a Vastrabant vándorlásiról és zajzásiról

Köszönjük mindenkinek, aki eljött a tegnapi videóforgatással egybekötött koncertünkre! Jól éreztük magunkat, és reméljük ti is! Külön köszönet a Backstage és a Rocktusások  legénységének, akik a videó és a koncert felvételében segítettek! Mindenki odarakta amilye volt! Legközelebb Gödöllőn vagyunk hallhatók 15-én a 8-asban.

Kedves Barátok, Ismerősök, Vastrabantosok!

31-én a Backsatge Pubban www.backstage.hu (Városligeti fasor 44) tartjuk első koncertfelvételünket a zenekar fennállása óta. A lehetőséget a Backstage ajánlotta fel, amit köszönünk nekik (főleg Jucinak)! Fél kilenckor csütörtökön ami Vastrabant azt odatesszük. Szeretnénk, ha minél többen eljönnétek, ezzel is emelve a videó sikerét. Nélkületek mit sem ér egy koncert! Szóval, mindenki jöjjön, hozzon másokat is. A hangulatról mi gondoskodunk, a sörről a Backstage. Belépés természetesen díjtalan!!! 

Ugyan a honlapunkon sajna technikai problémák miatt nem szerepel ez a koncert mikor ezen sorokat írom, de ott voltunk. Hol is?! Pusztaszabolcson a Sorompó Bisztróban. Több zenekar játszott késő délutántól, de sajnos az „arany péntek” miatt a közönség csak estére ért át (a koncerten Borsodit szolgáltak fel) . Így néhány zenekar kénytelen volt gyér közönségnek játszani. Azt hittük messze van, de pikk-pakk ott voltunk. Tartottunk a pénteki csúcstól is, de az úgy látszik a benzin és gázolaj árak, a legkevesebb 10 napos autópálya matricára (majd 3000 Ft) való átállás miatt elmaradt. Nem gondoltam volna ennek is lehet előnye…A városka csendes hangulatos. Sétáltam egy kicsit benne. A vasútállomás valaha komoly forgalmat bonyolíthatott. Az előző századelőn vasutasoknak épített telepek itt is megtalálhatóak. A bulink jól sikerült. Előttünk nemzeti rock szólt, utánunk pedig System Of a Down tribute. Sajna közel voltunk a toaletthez, és egy- egy ajtónyitásnál leszédültem a színpadról. A technikus megpróbálta a maximumot kihozni a hely akusztikájából és a gyenge énekcuccból, amihez még gyengébb kontroll társult. Megpróbáltunk nem hangerőbajnokságot csinálni. A zenekaroktól pozitív visszacsatolások, elismerések jellemezték az esténket, a közönségtől pedig lelkes mosolyok. Annak dacára, hogy nem tudtunk próbát összehozni a koncertre odaraktuk. Dávid is kitett magáért, bár ennek egy pohár sör látta a kárát, ami kiborult. Kicsi volt nekünk a színpad. Szóval jól sikerült az este, és külön jó volt, hogy erősítők nélkül kényelmesen egy autóval érkezhettünk a szervezők jóvoltából.

Sajna a honlappal is kis problémáink vannak, ezért nem frissül, de ne aggódjatok, rajta vagyunk a problémán. Most már tényleg nemsokára elkészül a galéria. Lesz, aki megláthatja magát rajta. A Sztepperobik klipje is a végső stádiumban jár, nemsokára láthatjátok. Most pedig a Backstage „Vezetősége” felajánlásával 31-én csinálunk nálunk egy monstre Vastrabant koncertet, ahol videó, és hangfelvétel is készül majd. Szeretnénk mindenkit, aki teheti megkérni, hogy jöjjön el csápolni, hogy a felvétel veletek lehessen teljes! A Sztepperobik klipforgatásában is sokan segítettek jelenlétükkel, és munkájukkal. Szeretnénk, hogy ez megismétlődjön, és többen is eljöjjenek, hogy a magyar rockot a Vastrabanton keresztül is támogassátok! Előre is köszönjük!!!

Kedves Látogatók!

Sajnos informatikai problémák miatt, melyet az oldal frissítése következtében menthetetlen és eltűnt bejegyzések látszatnak, illetve nem látszatnak blogunk nem frissült. Jó nem vagyunk mi sem zsenik ebben a kérdésben, de egy használati útmutatót, ha az nem informatikusoknak készült kizárólag, még el tudunk olvasni. Sajnos a Backstage Pubban játszott Sickratmannal közös koncert beszámolója az enyészeté lett, és az oldal szerkesztői még nem válaszoltak arra a kérdésre, hogy vissza lehet e állítani a valamilyen oknál fogva törölt bejegyzést. Arra, hogy nem tudtunk új élményeket feltölteni annyi válasz jött, próbáljuk másik böngészővel. Most is explóreren írom. Erről ennyit. Reméljük a közeljövőben jobban mennek majd ezek a dolgok!

Samuval vonattal érkeztünk a Nyugatiba, Arnie és Feri (Piggy basszer) a cuccokkal utánunk kb 6-8 percre gurult be a felszíni parkolóba. Gyorsan, ügyesen lepakoltunk a helyre, most egy rövidebb útvonalon, mint az előző két alkalommal. Így is dög nehéz volt, mivel a táv rövidülése nem áll egyenes arányban a hangszerek, erősítők, kiegészítők súlyának csökkenésével. Sajnos. A Westbanhofban a szokásos lötyögős hangulat várt ránk, az asztaloknál különböző tagszámú társaságok, szóló-ivó, fiatal pár, csajduó stb…,tehát ahogy az lenni szokott, mindenki itta a magáét és a hangszórókból szóltak a külföldi slágerzenék a rocktól a diszkóig, viszonylag kis hangerővel megáldva.

Ismét köszönjük azoknak, akik tegnap eljöttek egy kis P.Iggy – Vastrabant koncertre a Westbanhofba. Egy régi ismerős volt a keverő mögött, aki a Mentában már hangosított minket, de sajna valami technikai problémával kellett megküzdenie, ezért kicsit csúszott a program. Szerintem a jövőben, a pultosok (ez a csapat szereti az előadásainkat) elmondására hallgatva, korábban kezdünk majd. Az aluljáró is teltebb akkor még. Többeket be lehet csalni. Mivel a koncertek ingyenesek, a sör olcsó (300 Ft), és jó a hangosítás és a technikusok is, ez nem is nehéz. Új dolog ugyan, hogy a helyiség aluljáróra nyíló üvegfalait elfüggönyözik, így a népek kénytelenek bejönni, ha kíváncsiak arra mi szól bent. Ismét volt pár hajléktalan Zoratán, aki kint diszkózott a koncert alatt. A rendőrség igazoltatott is bőszen, bár szerintem naponta találkoznak velük. Több közönyös képpel üldögélő szombati fiatal is meghallgatott minket, de elismeréssel adóztak utána. A pultos lányok is bőszen csápoltak néha. Tetszettek nekik a szövegeink. 2 új számmal örvendeztettük meg közönségünket, amit már a 8-asban is eltoltunk. Egy hónapja hirtelen felindulásból összeraktuk, az egyenlőre „Elit” és „Vegyé vissza” címmel ellátott nótákat. Jó kis pörgős Laló – Dávid koprodukciók, a megszokott Vastrabantos hangzásvilággal. Ezek is felkerülnek majd a készülő új lemezre. Már 11 nóta van összerakva, csak fel kell játszani őket. A „Sztepperobik” videóklippje is talán vágóra talál. Még októberben sok barátunk segítségével felvettük a KM-Par-Ker Kft. jóvoltából rendelkezésünkre bocsájtott klubszobában. Erről, amint elkészül, bővebben írok majd. Sok mindenkinek szeretnénk megköszönni a segítséget is.

   2011. május 5. Budapest, Roham Pince-Bár stb. - All Rights Reserved, Never Die, Romania, Vastrabant

   Érdekes dolog ez az erősen megkésve történő élménybeszámolás. Mert ugye hát emlékszik is az ember, meg nem is. Azaz a képek kicsit homályossá, a kontrasztok elmosódottá, a benyomások tompábbá válnak, az érzések elhalványulni látszanak.Ez utóbbi most talán nem is akkora baj. Nem mintha ott és akkor túltöltődtem volna, de nem sok híja volt. És ha Zoliékkal nem mulatok később olyan jól, lehet, hogy jobban rá is pörgök az élményre. Szerencsére nem tettem.
   Én csaknem az utolsó pillanatig úgy tudtam, hogy a Roham Pincében játszunk, aztán mikor megérkeztem, az épület előtt ácsorgó Laló közölte, hogy a pince bezárt, ezért a földszinten lesz a buli. Ami akár hidegen is hagyhatott volna, de egy lakóház tövében megtartott koncert mindig felvet kérdéseket. Mármint azt illetően, hogy sikerül-e minden bandának lejátszania a műsorát, vagy hívatlan vendégek teszik majd tiszteletüket kéretlenül, keresetlen szavakat hangoztatva...
Mint érkezésemkor pillanatok alatt kiderült, bárhogy igyekeztem is (na jó, nem erőltettem túl magam), megint nem sikerült utoljára érkeznem. Én voltam a második. Hamarost befutott Dávid, őriztük még kicsit Laló autóját (kb. huszonperc volt még a fizetésköteles parkolásból és messze volt a pénznyelő droid, meg egyébként is...) majd serivásra adtuk (volna) a fejünket. Elsőre szimpatikusnak, de jobban megnézve egyes elemeiben kicsit csicsásnak találtam a helyet. A "személyzet" szimpatikus volt, a pult nyitásának kései időpontja viszont már kevésbé. A kezdés, ahogy kell, csúszott, a jó hír a dologban az volt, hogy harmadik fellépőből másodikká léptünk elő az eredeti második kérésére.

   Az estet a Never Die nyitotta, punkos, trióban előadott psyhobillys muzsikájuk szerintem inkább a punkhoz állt közelebb, de időnként elég rock'n'roller témákat is elővezettek. Nem kifejezetten az én zeném, de a mérsékelt létszámban jelenlévők java része láthatóan élvezte az előadásukat. A bőgős arcfestésével próbált kis pluszt is hozzá tenni a produkcióhoz, de ez szerintem akkor lehetne ütős, ha mind viselnének valami ábrát, maszkot, ilyesmit. Az tagadhatatlan, hogy így is feltűnő és emlékezetes a dolog.
   Ezt követően mi próbáltuk megmutatni magunkat és a zenénket a népeknek, de minden idők egyik vagy talán az abszolút legérdektelenebb közönségébe sikerült belebotlanunk. Jól toltuk. Kifejezetten jól. És nem csak ahhoz képest, hogy milyen keveset készültünk a bulira. Önmagunkhoz képest is. És a feltételek is adottak voltak ahhoz is, hogy jól játsszunk és ahhoz is, hogy élvezhető legyen, amit csinálunk. Ugyanis mind a színpad, mind a terem egészen jól szólt, pedig tartottam a viszonylag csupasz falaktól és a jelentős belmagasságtól. Ha finoman fogalmazok, akkor azt írom, hogy dalaink csekély érdeklődést váltottak ki az emberekből - bizonyos aspektusból szemlélve érthetően, hisz a többi bandáétól eléggé eltérő stílusú, felépítésű és szerkezetű zenét tolunk. A látvány azonban elég lelombozó volt. Egyre ürült a terem és a gyér taps is egyre gyérebb lett. Úgy a harmadik-negyedik dal végére már egyetlen ember maradt, aki tenyereit összeverve mutatta ki tetszését, adott hangot tiszteletének. És ez így ment végig. Az egészen hamar eljövő végig. Nem akartuk ugyanis nagyon untatni a közönséget, nem akartuk elvenni a kedvüket a további jelenléttől, az előadó ugyanis nem arra való. Mi sem.
Kicsit lelombozva, de udvariasan elbúcsúztunk és átadtuk a helyet a következő csapatnak, hátha nekik nagyobb sikerült lesz. Kicsit morogtunk még és régről fakadó értetlenséggel álltunk a történtek előtt, vagy inkább mögött. Miért nem érdeklődik a közönség a kedvencén/haverjain kívül az est többi bandája iránt is...? És ha már benn marad, miért kell látványosan, jól (nem)hallhatóan jelezni a színpad felé, hogy mi a helyzet. Végül is értem én. Ez a legkulturáltabb, legdisztingváltabb kifejezése a nemtetszésnek, talán az unalomnak is... Ehh, mindegy! Illetve marhára nem, de ez van. Ha legalább xarok lennénk...

   A közepesen hosszú átszerelés és szünet alatt befutottak a már említett Zoliék, akik ránk lettek volna kíváncsiak, csak máshol áztatták nyelőcsöveiket, és a rockkoncerteken megszokott késésekből indultak ki, így akkorra sikerült befutniuk, mikor már mindent lepakolva üldögéltünk. Azt nem kalkulálhatták be, hogy előrébb lépünk a ranglistán. Pedig ők hárman csaknem megduplázhatták volna a bennünket végigülők létszámát...

   Az All Rights Reserved kicsit nehezen indult be. Ahhoz képest, hogy mennyire jól énekelte Koxy a beállás alatt a retro cuccokat egyedül, a zenével már kellett kis idő mire sikerült az elején nem ritka melléénekléseket kisimítania. Aztán azonban... ment a túrás veszettül. Punkos elánnal tolták a retrónál is retróbb dalok felpörgetett változatait. Volt Madonna (La Isla Bonita), Elvis (HOund Dog), Stones (Paint It Black) és Johnny Cash (Folsom Prison, Ring Of Fire) is. Keccso, amilyen konszolidáltan néz ki a honlapjukon, annyira állat a színpadon. Balkézre fogott gitárjával, térdben rogyasztott terpeszével és  mozgásával (mely időnként olyan mintha erősebb áram rázná) jelentősen hozzájárult a közönség beindításához. Persze, az sem volt elhanyagolható, hogy a színpadról lelépve is nyomta a rakkendrollt, táncoltatta a csajokat... Partyzene pánkenrollosan.

   A Romaniat és általuk minimal rocknak titulált zenéjüket bármennyire szerettem volna is, nem sikerült megvárnom. Kicsit hosszúra nyúlt az átszerelésük és az azt követő szünet. Kb. a nulladik hangjaik alatt le kellett lépnem, hogy az első éjszakain rajta legyek én is. Pár nap múlva Zoli beszámolt róluk pár szóban és röviden úgy foglalta össze, hogy nem sikerült átugraniuk az ARR által felrakott lécet. Talán legközelebb...

   2010. február 12. Győr, Red Rocket Music Club - Vaktöltény, Anonym Project 

   Győr. Újra és újra Győr. Több okból. Egyrészt vannak kisebb-nagyobb sikerélményeink, másrészt az ottand tősgyökeres DablBí határtalan lelkesedése, harmadrészt pedig a szomszédvárban (Mosonmagyaróvár) székelő Anonym Projekt közelsége, barátsága miatt. Ezúttal is vélük törtük a borsot a visszhang és a csend orra alá, nagy-nagy hangzavart keltve, az általunk ismert legjobb győri helyen, a Redrakitban.

   Őszintén szólva, így, hogy ilyen alaposan elmaradtam időben a visszaemlékezés rögzítésével, elég sok dolog kezd megfakulni - úgy tűnik, megkopóban lévő - elmémben. Talán simulnak a barázdák. Vagy egyenesednek a tekervények. Mindegy. Valamiért nem nagyon emlékszem már az utazás részleteire. :)
Az biztos, hogy jött Moncsi és Milu is, és a hangulattal sem volt probléma. Korábbi fonos egyeztetések során Dávid és Laló is megerősítette, hogy aznap komoly beszélgetésre is sort kerítünk majd. Ezt magam is szorgalmaztam és vártam, főleg a Cökis buli utáni értékelések fényében. Ennek és a várható fejleményeknek előre vetülő feszültségívét éreztem picit magamban, és talán, talán másokban is. Jobbára Arnie-val – akivel korábban is megesett, hogy igen jókat beszélgettünk, akár komolyabb, „civil” dolgokról is – dumáltunk mindenféléről, családról, zenéről, egyebekről. De talán a zenéről legkevésbé. Talán nem is véletlenül...
   Ügyesek voltunk, el se tévedtünk rendesen, ami valljuk be, sokadik győri érkezésünk miatt kissé szégyenletes – bár meglepő nem – lett volna. A BazsiDuó, egy NemBazsival kiegészülve már várt bennünket. Majd a parolázásokat és vállveregetéseket követően kedvesen és lelkesen közreműködött a cuccolásban. A Zsiga melója miatt későbben befutó Vaktöltényre várva játszogattunk a fellépési sorrend lehetőségeivel, alternatíváival, hogy érkezésüktől függően ők kezdenek-e vagy mi, és hogy kb. mikor is legyen az, ami. Azt mindenképp szerettük volna, ha nincsenek túl nagy csúszások, ha emberi időben lezajlik a buli és akár még virradat előtt haza is tudunk érni. Ahogy azt Móricka elképzeli...

   A bekksztédzsben, ahol most már – talán a világgazsági válságnak, talán a bulik alullátogatottságának eredményeképpen – nem rejtezett ser és kajcsi a muzsikusoknak, jókat mókáztunk, a három zenekar és a rajongó bázis különféle összetételű elegyében, mindenféle eszközökkel zajt keltve, és mindenféle italokat magunkba döntögetve, döntésképességünket bőszen bizonygatva.
   Az rákenrólsort mi nyitottuk, közepesnél kicsit nagyobb elánnal, a sajnos nem túl tetemesre hízott közönségbázis látványától kicsit enerváltan, de egészen jó zenei teljesítményt nyújtva a visszhangtól terhelt teremben. Bár jelen volt a motyóm, Dezső megengedte, hogy új Ampeg/Ashdown kombinációs cuccát kiprószáljam, így azon dörmögtettem, mormogtattam szárazfámat. Kafa volt, kösz Dezső!
   Közepesen rövid átszerelést követően Vaktölténykedés következett, mely alatt mi tető alá hoztuk a ki- és megbeszélést, melynek eredményeképpen az egymás (a Vastrabant többi része és én) nélküli továbbzenélés mellett döntöttünk. Alapvetően Laló felvetésére, de közös elképzelések mentén, szinte teljes egyetértésben. Megbeszéltük a problémák egy részét, óva intettük egymást az együtt elkövetett hibák megismétlésétől, sok sikert kívántam a csapatnak a továbbiakra, és felajánlottam esetleges segítségem, szükség és igény esetére.
A mindőnk által előre sejtett, tudott válás tehát, mondhatni, zenei, jövőképbeli és motivációs kérdések mentén – ahogy Laló is megfogalmazta – a lehető legintelligensebb és legkulturáltabb módon megtörtént. A béke és a jó hangulat ennek megfelelően nem tört meg, sőt mindenki kifejezésre juttatta szeretetét, a barátság, a jókapcsolat folytatására vonatkozó igényét. A feszültségek, az elfojtott várakozás terhétől megszabadulva, feloldódva vetettük magunkat a Töltények utolsó 2-3 dalának hallgatói közé, átadva magunkat a rocskendollje muzsike élvezetének. Megint k. jól tolták a srácok...
   Következett az Anonym Project, melynek beállása, technikai felkészülése mindig eléggé elnyúlik a különféle kütyük megfelelő beállításai miatt. Ez sokak számára lehet bosszantó – ott és akkor így volt ezzel Nyanyitöltény is – de az igényes, hangulatos zene általában kárpótolja a hallgatót a hosszúnak tűnő várakozásért. Tomekék is hozták a formát, ami a 30Y-al és önállóan is elkövettet fellépések sokasága miatt egyáltalán nem meglepő. Így a kora hajnalba hajló szett mindenkit meggyőzött, aki türelmesen megvárta, míg beindul a gépezet. :)

   Az utolsó rockprodukció után csomagolás és a már-már megszokott helynek nevezhető szendvicselős, hambizós, lángosozós büféhez való átcsoszogás következett. Ott mindenki telerakta pocakját ilyen-olyan finomságokkal. Is. Jóllakván, teli hassal búcsúzkodtunk az együttzenéléstől és az együttbulizástól jókedvűen, egymás hátát csapkodva, szélesen vigyorogva, jó utat kívánva.
Az út hazafelé csendes-békés üzemmódban zajlott és viszonylag hamar véget ért, egy kora hajnali, már-már reggeli(?) órán...
Mindent összevetve, szerintem igen jó móka volt... Kösz a – mint később kiderült – utolsó közös koncertet, a sok kalandot, a szép éveket! Búcsúzom (most már itt és így is), kitartás srácok!

ui.1.: Nem feledkezhetem meg Bazsiék produkciójáról, mely során akusztikus gityóval elnyomták nekünk a Pogógörl alternét verzióját (mi meg a háttérben csujogattunk kicsit), mélyen meghatva és megtisztelve bennünket.

ui.2.: A zenekarnak (Vastrabant) azóta már megvan az új bőgőse (Dávid ismeretségi köréből került ki, igen hamar), így pár koncerten már túl is van a csapat. Elvileg lesz is majd valamelyikről egy rövidebb-hosszabb beszámoló valaki buksijából, de úgy tűnik, hogy a tőlem megszokott késési normatívát betartva... :P

ui.3.: Aznap este kezdett egyértelműsödni a "Lesz-e, legyen-e Lau a DIB basszgitárosa?" kérdésre adandó válasz is. Az egyszerre VT és DIB tagok gesztusaiból, összepillantásaiból és félszavaiból egyértelművé vált, hogy a többi skaccal egyet értve ők is úgy érzik, érdemes megpróbálni. Azóta már túl vagyunk pár próbán, készülnek az új dalok, lassan beindul a dark rock/metal gépezet.

ui.4.: Remélem, aki eddig olvasgatott a Vastrabant viselt dolgairól, az továbbra is visszajár majd csemegézni, bárki foglalja is össze az eseményeket, hisz a Trabant döcög tovább! ;)

   2010. január 30. Budapest, Cökxpôn Ambient - Vaktöltény, Piggy (Iggy Pop és Stooges tribute) 

   Cöxpon Ambient. Amikor először hallottam a nevet, mókásnak találtam. Amikor először merült fel, hogy ott játszunk, azt is, bár a helyet nem ismertem. Laló mesélte, hogy nyomtak ott a Flash-el és elég jó flash volt, de egy eleve nem rock hely a mi szerencsénkkel és „látogatottságunkkal” számomra valahogy nem tűnt túl ígéretesnek. Mint menet közben kiderült, eredetileg megint Flash lett volna, de aztán helyettesítésnek Vastrabant, Vaktöltény és Piggy került meghirdetésre. Aztán jöttek az égiek és minden lehetséges módon közbeszóltak, nagyon nem akarták, hogy aznap koncert legyen a Cökiben.

   Először is a bulit hetében Arnie-t ledöntötte a lábáról valami galád vírus, ami miatt szerdán elkezdtünk erősen hezitálni, hogy mitévők legyünk. Felmerült ugye, hogy talán meggyógyul és játszhat, vagy nem és nem. De ha utóbbi, akkor mindenkivel szemben az lenne a legkorrektebb, ha minél előbb lemondanánk a koncertet. Csak ám utálunk fellépéstet lemondani, főleg, ha még nem is biztos, hogy muszáj. Felmerült a „nyomjuk le hárman, majd Dávid énekel és dobol” változat, amitől Dávid nem zárkózott el rögtön, még lelkesedett is kicsit, bár hozzá tette, azt ne várjuk, hogy eldobolja, amit Arnie szokott. Nem vártuk. El. Laló mondta is neki, hogy szálkázza ki, egyszerűsítse le, hozzon stabil alapokat, az is bőven elég lesz. Megpróbáltuk. A „legegyszerűbbnek” tűnő dalokkal futottunk köröket, tesztelve, hogy még egy próbával milyen minőségben tudjuk előadni őket. Az első körös eredmény nem volt túl biztató. Nagyon nem. Pedig Dávid nagyon igyekezett és még az énekek egy részét is magunkra vállaltuk Lalóval (a korábbi triós felállást visszaidézve). Úgy váltunk el, hogy meglátjuk..., de leginkább Arnie felépülésében bíztunk. Mint utóbb kiderült sajnos hiába.

   Pénteken délután hívott Dávid, hogy szabit vett ki aznapra és egész nap gyúrta a dalokat énekkel (síppal), dobbal (nádi hegedűvel) és alakulgatnak, este kéne egyet próbálni hármasban. Nekem ez a "menjek haza-gyűjtsek hangszert-húzzak vissza próbára" viszonylatban már sajna nem fért bele, így este kaptam az infót, hogy egy szombati próbával bevállaljuk a trijót, szerintük menni fog. Nem mondom, hogy nem voltam nem kevéssé szkeptikus a dolgot illetően. Voltam. No nem azért, mintha Dávid nem tudná megoldani, hanem mert a túl sok infóból vajon mennyi is maradhat a fejében, főleg úgy, hogy azt is bejelentette, hogy a Piggy dalokat is gyakorolta, azokban is megpróbálja helyettesíteni Arnie-t. Dicsérendő lelkesedés és szorgalom. Gondoltam.

   Eljövend az szombat és az éjjel leesett, (minimum) térdig érő hóban, a megbeszéltek szerint elindultam próbára, hogy csatlakozzam az addigra már Piggy-gyúráson átesett Lalóhoz és Dávidhoz. Épp beálltam a buszmegállóba, amikor megzörrent a fonom, Dávid hívott. Pont akkor jelentette be, hogy ne induljak el, mert nem tud kiállni az utcájukból (Piggy próba sem volt, részben ezért) a kocsijával, amikor megállt előttem a busz. Nem szálltam fel. Ő meg elkezdte a Vaktöltényékkel is közölni a jó hírt.
Erős kettősség munkált bennem. Egyrészt eleve nem sok kedvem volt az égig érő hóban áttörni a városon, majd exkluzív felállásban, ki tudja milyen minőségben nyomni a bíttet, másrészt meg rettentően utálok, utálunk koncertet lemondani. Ilyen gondolatokkal agytekervényeimben ballagtam haza. Kb. 2 perce álltam otthon, a lakás előtti folyosón párommal és a szomszédasszonnyal beszélgetve, amikor Dávid újra hívott, hogy mégse sztornó az este, mert a Töltények mégse vakok, sőt, igen-igen lelkesek és eltökéltek, és mindenképp megoldjuk személyautóval valahogy a fuvart, éscsakazértis lenyomjuk a bulit.

   Újra fölkerekedtem, immár az előző körösnél is kisebb lelkesedéssel (valahogy nem kenyerem a tilitoli, a huzavona, dőljön el a helyzet és legyen úgy...), és mire a buszmegállóba értem már éreztem, hogy a lábbelim kezdi beereszteni a hólét, ami csinos kis beázáshoz fog vezetni. Volt busz meg villany, meg valami télvidító muzsika a fülemben, meg fokozódó nedvesség az egyik zoknimban. Az utolsó megállót együtt tettük meg Dáviddal, majd a begázoltunk (Amundsen hősiességéhez hasonló eltökéltséggel) a szinte szűz hó borította gyárudvarra, a próbateremhez. Kulcs sehol, Laló sehol. Telefonáltunk és vártunk az aznap friss betöréses élményekkel gazdagodott Lalóra és a szállítmányozást átvállaló Nyanyiékra. És persze fáztunk. Eleinte ketten. Aztán a Vaktöltény derék ifjaival kiegészülve, hülyeségeket összehordva, egymást szórakoztatva, autókat hóban és cikkcakkban tologatva. Aztán elcsúszkáltunk végre a Cökibe, ahol rácsodálkoztam a fullszőnyeg díszletre. Föld alá vezető szűk folyosók, falaikon (talán a mennyezeten is, erre már nem emlékszem) és talajukon szőnyegekkel. Lenn pedig szép nagy platzcal (nem pacal!) korrekt méretű színpaddal, underground söntéssel és mindenféle fekvési, földre ülési lehetőségekkel. Úgymint párna, szőnyeg (ha nem említettem volna még), puff, és szőnyeg minden méretben, színben és anyagból. Ja és még volt itt-ott szőnyeg is. Pár darab. Mindenhol.

   A hangtechnikus srác kedves és korrekt volt kérdezte, mikor jön a Flash. Mondtuk ma nem, helyette Vastrabant, Piggy és Vaktöltény lenne, de a Piggy helyett, Donkey Punch (HU) lesz, a Vastrabant meg oderverzsön felállásban tolja majd a popot. Szóval nagyjából semmi sem stimmelt a programban, vagy csak itt-ott, nyomokban mogyorót tartalmazva...
   Szereltünk, szaroltunk, cipekedtünk, epekedtünk (sör után, de nem sokáig, inkább vettünk 1-1-et, a helytől kaptunk hozzá kupontot is) aztán én megváltam az addigra rommá ázott bakantsaimtól és mezítláb (najó, zokogniban) róttam köreimet (ha menni kellett, de inkább ültünk, ittunk, dumáltunk és nézdegéltünk), nem csak tiszteletből. A népek lassan és kis létszámban csordogáltak, megjelenésükből nehezen beazonosíthatóan, hogy ők akkor most fődalárokkoncertre (főd alá rokk koncertre v. fődal árok koncertre) érkeztek, vagy csak a fogyasztási szándékkal elkövetett létesítménylátogatás tipikus esetét testesítik meg.
   Ahogy ott üldögéltünk, idogáltunk, az egyik pillanatban átsuhant okos buksimon, hogy a nedves (rommá ázott) bakancsban császkálásnál csak egyetlen rosszabb dolog van, ha az eltűnik, és anélkül kell hazakullognom, a finom hóban és latyakban. Úgyhogy fél óra, óra után biztonsági okokból gyorsan visszavettem addigra kicsit átmelegedett cipémet.

   Az estet, nem túl korán és nem túl későn a kétszemélyes Donkipuncs nyitotta akusztikusgitárolós, unpluggedős, éneklős műsorával, melyben Dani San nagyokat énekelt (teljes Vastrabantilag elismerően csettintettünk teljesítményét hallva) Zsiga meg „szépen” mosolyogva kísérte ide-oda a rock muzsika világában, a Gríndéjtől a Koldpléjig kalandozva, szamurájok nyelvén megszólalva és némi hejehuját is előcsalva az első sorokban – láthatóan eginkább miattuk – üldögélőkből (is). Nekem meg közben azon járt az eszem, hogy rég dédelgetett álmom, egy dallamos, hard rock projekt milyen jól is járna egy ilyen énekessel, mint Dani...
   Aztán következtünk mi, mivel a veretes triumvirátus miatt erősen redukált műsort tudtunk kínpadra állítani. Őszintén megvallva egészen jól sikerült a dolog. Legalábbis a várakozásinkhoz és a felálláshoz, az elkövetett próbamennyiséghez képest. Voltak baki, egyszerűsítések, átiratok, de maximálisan megemelem a kalapom Dávid teljesítménye előtt. Az igaz, hogy alaposan beleizzadt a két fronton (dob és mikrofront) folytatott harcba, de a pénteki nap sok-sok munkája nagyon jól hallható eredményt mutatott a szerdai szenvedéshez képest. Gratu!
Szerencsére a jelenlévők is egészen jól vették a lapot, így jó hangulatban feszültünk meg a bennünk lakó „voltunk már jobbak és leszünk is még” érzés alatt. Fogadtuk a riszpekteket, majd újabb serek, borok stb. után néztünk.
   Hamarost jött a Vaktöltény, akik hozták a szokásos formát. Jobbára egyszerű, dallamos, húzós rákenrolljukkal jól átmozgatták és megszórakoztatták az egybegyűlteket. Egy nóta erejéig Slagi ugrott be a dobok mögé zakatolni kicsit, és megmutatni, hogy a jó ló az idegen kocsissal vagy kocsival is jól húz! ;)
Király móka volt.

   Aztán még elég sokat dumálgattunk mindenféle felállású kiscsoportos foglalkozások keretében. Különféle egyeztetésekbe kezdtem a frissen megismert muzsikusokkal, felvázolva elképzeléseimet a fentebb említett hárdrák bandáról, hátha érdeklődéset mutatgatnak, és összehozhatunk valami faszásat. Erre többen is inkább azt mondták inkább, hogy lépjek be inkább a Dressed In Black-be inkább, ahol épp basszerhiány van. Mint kiderült, a Laló által már korábban emlegetett, dark, gót röck/mötálban utazó Dressed In Black teljes legénysége lenn volt a bulin. Sanyi és Zsiga mint Vaktöltények, Slagi mint vendégverő, Dani mint Puncsos hang, Tomi meg mint NÉZŐ. (Mint tudjuk a néző a legfontosabb eleme a koncerteknek, nélküle nincs hangulat és úgy a jó, minél több van belőle...)
Szóval különböző mértékben lelkesedve agitáltak, hogy csatlakozzam és legyek én is DIB tag. Nem ellenkeztem, mondtam, ha tetszik a zene, simán lehet róla szó. (Mint azóta már tudható: lett.

   Később Lalóval is folytattunk eszmecserét az estéről, a múltról és persze a jövőről is. (Asszem, korábban is és gyakrabban is kellett volna ilyesmit csinálnunk...) Leginkább a zenekar teljesítményéről, a jövőképeinkről, az elképzeléseinkről, a motivációinkról, azok esetleges csökkenéséről... komoly dolgokról. Vázolta az esetleges változtatásokkal (zene, stílus stb.) kapcsolatban felmerült igényét, elképzeléseit, átbeszéltünk több idősíkbéli részleteket és abban maradtunk, hogy tovább rágódik még, s majd teljes létszámban is átbeszéljük a dolgokat.

   Az est (éj) zárásaként még jókat zenemegbeszéltünk és hüléskedtünk Danival, Slagival és főleg az egy darabon velem egy irányba közlekedő Tomival. Aztán busz és hajnali hazaérkezés. A pakolást (legalábbis az autóból próbahelyre részét) meg ezúttal a srácok nélkülem követték el...      

   2009.12.02. Budapest, PogoLoco - Air Action, Alsó Tízezer, Vastrabant

   Valamiért csípem a Pogot. Már Sziklaként kegkedveltem. Konkrét okom igazából nincs, nem volt rá, hacsak az nem, hogy nagyon közel van. Mármint a lakunkhoz. De nem hiszem, hogy emiatt. De valahogy mégis. Aztán jött ez a lehetőség, hogy egy vélhetően hűvös szerdai estve csapjunk a húrok közé... Valamiért nem dobott fel... Főleg ennyivel a Düreres buli után nem láttam sok értelmét a dolognak. De egyébként is elég halott ötletnek tűnt a hétközi mulatság a belvárostól ilyen távol (ami egyébként a Köki 5 perces közelsége miatt nem is vészes), egy még felfutóban lévő helyen... Meg egyébként is beszélgettük a srácokkal, hogy eleve fölöslegesnek látszó dolgokba ne vágjunk bele... Aztán Dávid is, Laló is gyorsan rávágta a lehetőségre, hogy szerdán úgyis próbálnánk, vágjunk bele, így én sem ellenkeztem. Minek.
A jól sikerült Dürerbéli hejehuja utánaz én kedvem is megjött a rocskendrollhoz, de szerdára különböző alvási problémák és némi túlhajszoltság miatt sikerült annyira leamortizálódnom, hogy örültem, ha nem alszok el állva, nem hogy előadó(művész)t játsszak egy színpadon. Át is futott az agyamon Ford Fairlane örökbecsű mondata: "Faszom beleverem, kellett nekem popszakma!" De egy kis kihívástól, erőpróbától nem rettenünk meg! Sőt én sem! :)

   A műsor aznapi összetétele is hozott menet közben változásokat, de én - főleg a szombati események után - már semmin nem lepődöm meg. Mi három fellépőről tudtunk, és ennyi szerepelt a klub oldalán is, a Schleki által küldött hírlevélben azonban egy negyedik, egy nyitóbanda is szerepelt. Első körben arról volt szó, hogy mi zárjuk az estét, majd kilenc-féltizes időpontot ígértek nekünk, a Schleki levelek meg végig bennünket tettek az est végére, így csak bíztam benne, hogy a mi értesüléseink a jobbak, a helytállóbbak, legalábbis a mi színpadra kerülésünket illetően.
   Eredetileg nyolcas felvonulást terveztünk, de - vélhetően a plusz zenekar műsorba iktatásának köszönhetően - szóltak, hogy fél nyolcra illenék megjelennünk a tett színhelyén. Ennek megfelelően kerekedtem fel és értem oda 2-3 perccel fél után. Azt már az utcán tudtam a kinn álló járművekből, illetve egyes autók hiányából, hogy az enyéim még nem érkeztek meg. Előrelátóan meglestem az utca túloldalán a buszok indulását, arra az esetre, ha esetleg előbb lépnék le mint a többiek, aztán becsoszogtam a Pogoba és letargiámat tovább súlyosbítva konstatáltam, hogy a személyzettel együtt 5-6 ember lézeng a földszinten. Mivel fentről, a koncertterem felől semmilyen hang nem szűrődött le, azt gyanítottam, hogy fent sem lehet nagy sokadalom.
Kértem egy sört és beültem vele a pulttól és a népektől legtávolabb eső sarokba, a tévé alá, a bejárati ajtó mellé/mögé egy zugba. Míg vártam, közben hallottam ilyen-olyan zenefoszlányokat, de inkább a telefonomat nyomkodtam, bízva abban, hogy valami szövegféleség vésetik bele, meg a beérkezőket nézegettem, hátha befut valami ismerős. Kb. 10-15 perc múlva befutott a Vastrabant további 3/4-e, Milu, főroaddal kiegészülve. A motyókkal együtt rögtön húztak is fel a lépcsőn. Én is követtem őket, fenn lepacsiztunk (akivel lenn nem sikerült), én megcsodáltam az új festést a színpad mögött, csevegtünk keveset, majd lehúzódtunk sörözni és dumálni. Hamarosan jött Lajos (Qss, Alsó Tízezer, PogoLoco) és szólt, hogy menjünk már fel, legyen pár ember, akinek az Erection játszhat. Rajtunk kívül talán 4-6 ember nézte, hallgatta meg a srácokat, akik olyan a régi Gríndéj keveredik az újjal, a punk a rockkal típusú muzsikát játszottak, nekem nem igazán fekvő hangzással, de nem ügyetlenül. Nekem igazából két dolog tetszett az előadásukban, az egyik a dobos, aki hihetetlen figura lehet a megjelenése alapján (én magamban csak oroszlánfejű Richárdnak hívtam kissé afroba hajló sérója miatt) és olykor egészen izgalmas dolgokat is ütött. Úgy tűnt, ő az, aki igyekszik meglepőt vinni az egyébként kiszámíthatónak is nevezhető zenébe. A másik pedig a Micimackó című rajzfilm főcímzenéje, mely bármilyen rövid is lett felpörgetett tempója miatt, az eredeti fülbemászóságát és részben annak báját is magában hordozta, így nekem bejött.

   Az est a rövid szettekről szólt, ennek megfelelően hamarosan az Alsó Tízezer került sorra, mely 5-6 dallal szórakoztatta a náluk legnagyobb létszámban (kb. 20 fő) összetorlódó közönséget. A srácok és az énekes csaj végigbohóckodták a színpadon töltött időt. Ennek és az állításuk szerint a múlt ködébe veszó próbáknak köszönhetően a Ramones feldolgik szerintem nem sikerültek a legjobban, bár a Rockaway Beach egészen jó volt. Azt Zsófi (ha jól emléxem a nevére, ha nem, akkor bocs) nem Joey hangján, hanem a sajátján, magasabb fekvésben nyomta, a húrosok meg tolták alá a vokálokat. Ami igazából jó volt és hosszú távon is az erősségük lesz szerintem, aza  saját dalok. A Helló is és a Sör, bor, Klárika is olyan jól összerakott punkslágerek, hogy muszáj énekelni őket. Egészen pofásak a szövegek (már amit értettem belőlük), a zene lendületes, a refrének pedig fülbemászóak, és nem csak csordavokált hoznak. Szóval faszák. :D

  Ezek után jöttünk mi. A nép meg ment. Teljes létszámban. Vagy majdnem teljesben. Mi meg (gondolom, hogy nem csak én) abban bíztunk, hogy a sörkészletek feltöltése és a hangzavar (zene) beindulása után kicsit újra benépesül a terem. Sajnos nem így történt. Egy a Roxity-re váró lány, a keverő mögött ügyködő Lajos, a középen elhelyezkedő Milu és a lépcsőfordulóből felballagó Schleki volt a közönségünk. Úgy döntöttünk, hogy megpróbálunk halkan játszani. Dávid külön kérte ezt a rakoncátlankodó hangja miatt, én meg a 60 wattos kombimra mutatva közöltem vele, hogy ez nem rajtam múlik, hanem a hegynyi ládát felvonultató Lalón, aki meg rögtön Arnie-ra fogta a dolgot, hogy ha ő nem veri halkan, akkor... Persze megoldottuk. Én kaptam egy mikrofont a kis Píví elé és így megfelelő erővel és elég kedvemre valóan sikerült megszólalnom. Vagy inkább megszólalnunk. Nem mopndom, hogy tökéletes volt fenn az élmény, ha nem is tökéletesen, de mindent hallottam, talán csak a vokálok voltak kicsit rejtőzködőek. A terem, üressége miatt kicsit dobálta a hangot (visszhang), ezért kinn kicsit kaotikusabb volt az összkép, de ezzel együtt sem volt élvezhetetlen. Laló szerint az utóbbi idők egyik, ha nem legjobb koncertjét toltuk zeneileg. És élveztük. De tényleg. A szinte üres teremben összevissza visszhangzó páremberes taps és éljenzés ellenére vagy azzal együtt is. Jó volt úgy játszani, hogy hallottuk magunkat. Kár, hogy mások nem voltak ránk kíváncsiak. Zúzda közben láttuk, hogy befutott a Roxity, de a felnéző pár ember hamar a söntést választotta. Egy csaj maradt kis ideig (a másik mellett), köremit ritmusra megforgatta, megtáncoltatta az UV fénybenm, aztán ő is leballagott. Végülis úgy tűnt, hogy mindenkinek tetszett amit és ahogy csináltunk. És mindenki el is mondta, hogy királyságos volt. Kivéve azt az egy hölgyet. Ő talán maga sem tudta eldönteni, hogy bírja-e, amit játszunk. Olykor a tenyerébe temette az arcát, máskor pedig átéléssel ringatózott a zene lüktetésére. Talán egyszer kiderül, valójában hogyan is érezte magát...

   Amennyire akkor tudni lehetett Schleki megpróbálta lebeszélni a Roxity-t a fellépésről. Lajos (nem a mi Lalónk, hanem az Alsós) legalábbis ezt mondta nekünk, hozzá téve, hogy utánunk már úgysem rúgnak labdába. Persze, hogy nem! Én egy labdát se láttam egész este...
Lelomoltunk és induláshoz készülődtünk. Laló még dumcsizott ezzel-azzal, mi meg vártuk. Én fenn, a többiek lenn. Aztán, mikor úgy tűnt, mehetünk én is kimentem. Idejekorán. Lajosunkra még kb. 10-15 percet kellett várni. Feltartották a rajongók. :)
Amíg a busznál vártuk, épp arra járt Piros (korábban koncertet szervezett nekünk), akiről kiderült, hogy a szomszádban lakik. Lajos jöttéig szóval tartottuk. Vagy inkább én. Aztán oszlásnak indultunk és mégis egyben maradtunk. Irány haza. Tizenegyre otthon voltam, éjfálre meg ágyban. Beájultam. Pedig összesen két sört, ha ihattam. De lehet, hogy csak egy volt. Nem emlékszem. ;)
 
Ui.: Azt azért mind sajnáljuk, és kicsit zokon is vesszük, hogy az előttünk látott (és az elvileg utánunk) játszó kollégák sem áldoztak ránk figyelmükből... kár... kár...

Ui.2: Most vettem csak észre, hogy túl vagyunk a kétéves blogjubileumon... khmmm-khmmm... :)

   2009.11.28. Budapest, Dürer Kert - Freak Scene, Doomsday Funk, Vastrabant

  
   Még sosem jártam a Dürer Kertben. De mivel nyitás óta jó buliknak adott otthont és a róla szóló hírek is igen kedvezőek voltak, akár megtiszteltetésnek is vehettük volna, hogy ott játszhatunk, de menet közben kiderült, hogy annyira nem is nehéz oda bejutni. Lévén, hogy kisterem is van...

   Ott játszottunk mi is a Freak Scene szervezkedésének köszönhetően. A kezdeti lelkesedés után sokáig kételkedtem a koncert létrejöttében, a srácoktól ugyanis nem jöttek pontos infók (kikkel, hánytól, flyer stb.), a kert oldalán meg csak kb. egy héttel a buli előtt jelent meg a 28-i műsor (nem kapkodták el) az általunk ismert fellépők említése nélkül, a kisterembe California Dream Feszt 8-at vagy mit és mennyit meghirdetve. Mint az majdnem az utolsó pillanatban kiderült, mi annak keretében kaptunk játéklehetőséget. Asszem, szerencsés és a hely és a szervező számára is praktikus lett volna, ha a kert részletesen ismerteti a honlapján a fesztivál programját. Hátha még több emberhez eljut az infó... talán legközelebb...

   Arnie vidéki távolléte miatt a műsorösszeállításra és összejátszásra szánt szokásos szerdai próba elmaradt, úgy döntöttünk szombaton, koncert előtt pótoljuk be, akkor nyomunk egy rövid ismétlőt. Eléggé levéssé szeretem, vagy inkább úgy mondanám, hogy nem szeretem az ilyet. Még a koncert előtti napon elkövetett próbáknak sem vagyok híve. Nem is tudom miért. Talán rossz tapasztalataim voltak a távoli múltban...

   A próba egészen jól sikerült, bár kicsit csalódott voltam, mikor az általam előzetesen e-mailben megírt és Laló által is leokézott dallista helyett, egy sok ponton eltérő került véglegesítésre. A koncert szerencsére kárpótolt mindenért. :)
Kellemes meglepetés volt a győri keménymag, a két Balázs betoppanása, úgy a próba közepénél, és lelkes, segítőkész jelenlétük is üde színfoltja volt az estének.

   Odasuhantunk a helyre, ami eléggé meglepett. A kissé ódon művház fíling egészen más volt, mint amire számítottam. A hely új mivolta, nívós bulijai, színpompás reklámjai alapján csili-vili külsőt, látványos dizájnt vártam. Hiába és fölöslegesen. Újra lepukkant romkocsma hangulat fogadott. Ezzel nekem alapvetően semmi gondom, csak ritkán értem, hogy a huszonharmincéves járólapok, a porral tömött, mára mintájukban is szürkévé vált hasonkorú szőnyegek és a minimáldizájn pontosan mivel és hogyan is indokolja az ilyen helyeken mérsékelten baráti árakat.
Egy új, számomra idegen helyen, hosszabb-rövidebb ideig mindig feszélyezve érzem magam egy kicsit, így volt ez ezúttal is. Felmértük a terepet, bekukkantottunk az öltözőbe, leraktuk a szereket (hang) és sok teljesen ismeretlen arccal találkoztunk, ami meglepő volt annak fényében, hogy elvileg egybandányi idegen muzsikussal kellett volna aznap megösmerkednünk. Aztán persze lassan kiderültek a fennforgások. A Doomsday Funk betegség miatt sajnos lemondta fellépését, ezért a helyi „agy” úgy döntött, hogy az elsőnek tervezett Remind Myself kerül helyükre, így nyitóbandává téve a korábban második, az estet tulajdonképpen tető alá hozó Freak Scene-t. Akik hangulatos kis műsort nyomtak, a legnagyobb számban rájuk kíváncsi egybegyűltek legnagyobb örömére. Kellemesen átmozgatták a népet s bennünket is megfiatalítottak, rövid időre újra tizenévesnek érezhettük magunkat. Milán és Dávid kis híján táncra is penderült, az első sorokban elvegyülve. De aztán valahogy és valamiért mégse...

   Az FS emo rockja után a Remind Myself durvulata következett. Sajnos kicsit szétkeverték őket. Legfőképpen a kb. negyvenkilós énekes szívott, aki alighangerőn volt kénytelen kiüvölteni magából az egyébként meglepően embertelen hangokat. HC és nu metalszerű, hol lassabban, hol gyorsabban őrlő, súlyos muzsikájuk többet, jobbat érdemelt volna. Összeszedett mutatvány volt, még úgy is, hogy az énekes erősen vigyázott nehogy bármit is a közönség felé fordulva tegyen.
Míg a srácok zenéltek, addig én összevissza futkostam, s bár igyekeztem minél többet a koncertteremben lenni, a sörömet és a kapcsolatokat is ápolgatni kellett. Befutottak Nyanyiék, lassan Barbróék is, meg egyébként is szép csendesen zajlott az élet. A pult mögött az erősen műanyaghatású, egyszer használatos, égbe rajzolt szemöldökű szexgépet (bár nem lepne meg, ha kiderülne, hogy ez csak a látszat) egy pasi és egy bájos kis tündér (aki egyáltalán nem illett a helyhez) váltotta. A sört azonban ő is ugyanolyan lassan mérte, csak talán nem annyira unott arccal. A lényeg, hogy kaptunk inni.
Bazsiék svarcban szereztek a közeli étlen-nappaliból valami pálinkát, aminek fogyasztására erősen agitáltak bennünket. Szerintem egyedül én kortyoltam belőle a bandából, de én is csak mértékkel. Az idejekorán álljunk fejre és essünk le a színpadról, de legalábbis játsszunk hülyeségeket típusú előadást ugyanis mindenképp szerettem, szerettük volna elkerülni. :)

   Nagy kószálásunkban, hely- és önkeresésünkben vissza-visszatértünk az öltözőhöz, hátha nekünk is akad némi hely... Egyik ottlétünkből fergeteges ütős partyt rittyentettünk. Már meg nem mondom, ki és mit kezdett el ütögetni, talán Dávid az asztalt dobverővel, de hamarosan 6-an, 8-an vertük a különböző tárgyakon az eltérő, összhatásában mégis összeszedettnek tűnő ritmusokat. Dávid készletéből előkerült a kolomp, az üreges testű fabéka, de volt porcelánbögre, üvegpohár, borosüveg és talán sörös doboz is az alkalmi ütőhangszerek között. Nem tudom, pontosan meddig húztuk az ívet, de nem rövid ideig az biztos. Az elégedetten bólogató hallgatóság alkalmasint cserélődött, sőt egyes szerszámok is gazdát cseréltek olykor, de jó kis szertelen vigyorgást sikerült mindőnk arcára varázsolnunk.
A nagy varázslat során sajnos a pohár megadta magát és a bögre alján is keletkezett egy érdekes formájú lik, de ilyen apróságok nem akadályozhattak meg bennünket a zajkeltésben. Midőn csend lett, kiderült, hogy ez nekem igencsak jól esik a kissé kakofón hangorgia után, így Dávid és Arnie állandóan mozgásban lévő kezeit is pihenésre kértem párszor. Persze elkerülhetetlen volt egy második, immár rövidebb kör is ebből a remek mulatságból, de az már nem okozott oly euforikus örömet, mint az első.

   Menet közben megtudtam, hogy a helyi szervező azon túl, hogy plusz bandákat szervezett a Freak-es srácok által elképzelt bulihoz, ezzel borogatva a sorrendet és mindent, amit addig tudtunk, igen keményen bevasalta az előzetes jegyeladásokból meg nem született, de elvárt lóvét a srácoktól. Némi, nem egészen az ő zsebébe szánt, névnapi zseton egy részét is megkaparintva. Szép dolog. Kicsit felhúztam magam. Vannak arcok, akik alig csinálnak valamit – lökdösődnek a zenekarok a játéklehetőségért – aztán meg beszedik a dellát azoktól, akik a zenét és a közönséget (FOGYASZTÁS!!!) hozzák. Undorító kizsákmányoló helyzet. Tiszta középkor...

  Aztán volt még két fellépő. Először két srác, a zenekar korábbi tagjaitól magukra hagyatva, dob és gitár/ének duóként, de hatalmas tűzzel, eltökéltséggel muzsikálva nagyon jó kis laza rock, rock and roll műsor nyomott. Arnie dumált is velük később, így elkötelezettségük nem csak a színpadon látottak alapján tuti. A nevüket sajnos nem sikerült... pedig ígéretesek!
Utánuk a nemtom milyen nevű zenekar következett, ami abszolút a banda a semmiből, derült égből villámcsapás kategória volt. Erre már senki nem számított, max illetékes elvtárs meg a zenekar. Kb. akkor léptek színpadra, amikorra a mi kezdésünk volt beígérve. Mondanom sem kell, ez az infó sem dobott fel különösebben. A szervező megígérte, hogy záros határidőn belül leparancsolja a magas, hosszú combú vokalistával és fúvósokkal is megerősített, party rockot játszó csapatot. Ezt kb. 10 perces differenciával sikerült tartania. Amit jónak is nevetheznők, ha nem lett volna az egészestés hercehurca...

   Átszerelésünk, nem tudom miért, de a szokásosnál valamivel tovább tartott, de végül elfoglalhattuk, a már csak a tetemes várakozással is alaposan kiérdemelt színpadot. Szerencsére vártak bennünket. Ennek megfelelően a hangulatra nem lehetett panasz. Talán lehettünk volna többen is, ha nem csúszunk ily későre, de így is fergeteges buli volt. Voltak vendégvokalistáink, az ideiglenesen Emógörlre keresztelt Pogóban a Freak Scene legénysége és leánysága személyében, Lacistul, Mannástul, az újdonságnak számító Ötliteresben pedig Barbro csillogtatta meg énektudását, erősen flegmára véve a figurát. Ha már a szöveg ezt igényli... :P
Az első sorok csápoltak, ugráltak, de a hátrébb állók arcán is őszinte volt a mosoly, mely a farringatások, fejmozgatások és lábbal dobogások közepette ült ki arcukra. Újfent mindenki dicsért bennünket, no meg a bulit. Az est számomra legpozitívabb visszacsatolását, azonban egy, már nem mai csibe kollégámtól kaptam, aki korábban nem hallva zenénket, abszolút kellemes meglepetésnek nevezte a produkciót, és kérte, hogy máskor is szóljak neki, mert ez az egyszerre modern, de mégis kicsit retró, lendületes és változatos zene tetszett neki. Szerencsére ott és akkor nem csak neki. A keverős is felajánlotta, hogy szívesen jönne bennünket hangosítani bárhová, ha szeretnénk. Őszintén szólva egy saját fül ránk férne a bulik többségén, de anyagilag ezt még nem engedhetjük meg magunknak, úgyhogy hacsak nem haveri alapon 1-2 sörért jönne, akkor sajnos még várnunk kell egymásra.

   A buli után hamar oszlásnak indult a nép és így hamar kiürült a terem, a platz. Mi szétosztottuk az egybegyűlteket a jelen lévő gépjárművek között és elpályáztunk a szélrózsa majdnem minden irányába. A dupla B keményen állta a sarat és nem lankadva tekintett az előttük álló, állomáson töltendő órák elébe. Mega riszpekt!

   2009.06.21. Budapest, Petőfi Csarnok – Thanks Jimi Fesztivál

    Sok tekintetben speciális koncertre készülődtünk, hiszen egyrészt Jimi Hendrixről szól maga a fesztivál, így csak az ő dalaiból (és vagy az általa is játszottakból) választottunk, tanultunk meg, majd vastrabantosítottunk párat. Azt hiszem, Lalónak sokkal könnyebb dolga volt, mint nekünk többieknek, négyünk közül ugyanis (gitáros lévén) egyedül Ő igazi Jimi fan. Mi hárman, bár sok dalát szeretjük, inkább tiszteljük és elismerjük rövid, de rock-, sőt zenetörténeti szempontból jelentős munkásságát, mint hogy rajonganánk érte.

Szóval Lajos fejből vagy csuklóból nyomta, énekelte a kiválasztott nótákat, míg nekünk meg kellett dolgoznunk azért, hogy kicsit átfazonírozhassuk őket. Reméltük, hogy átirataink nyitott fülekre és szívekre találnak és nem botránkoztatják meg a nagyon a Hendrix rajongókat.
Eleve mókás dolognak ígérkezik egy ilyen mindenki ugyanazokat a dalokat adja elő fesztivál, ahol jó pár dallal egészen biztosan többször, különféle verziókban, átiratokban szembesülhet a nagyérdemű. És ha még össznépi, kollektív gitárnyűvésre is sor kerülhet (ahogy ez már ennél a fesztnél külhonban hagyomány), akkor igazi népünnepély lehet, az ingyenes, szabadtéri vigasságból.

Az időjárás azonban (Ejj-ejj Szt. Péter vagy ki is ezért a felelős. Hát ezt érdemli Jimi v. Johnny Hendrix, ahogy Dávid nyelvbotlotta próbán a Johnny B. Goode után?) nem akart kedvezni ennek az elképzelésnek. Már a buli előtt egy héttel jelentős lehűlést és sok csapadékot jósoltak, ami az események csarnokba való beköltöztetését irányozta elő. Ettől bevallottan nem kicsit tartottunk, hiszen nagyon nem mindegy, hogy tele van a liget céllal vagy céltalanul kószáló, a színpad felé is eltévedő emberekkel egy fényes vasárnap délutánon, vagy „csak” a kifejezetten Jimi és a fesztivál miatt lelkesedők, teszik tiszteletüket az eső miatt minden bizonnyal korlátozott számban.
A kellemetlen időjárás sokkal könnyebben távol tartja az érdeklődőket egy ingyenes bulitól, hiszen nincs mit veszíteniük, ha otthon maradnak. Az előre megváltott drága (vagy nem drága, de mindenképp kiadást jelentő) jegy olykor erős motivációt jelenthet...

Bár pénteken már az eső elmaradását, keletre tolódását is hirdették, a szervezők azonban semmit nem bíztak a véletlenre (jogosan és okosan – főleg a tények ismeretében), így szombat reggel már biztos volt, hogy fedett helyen lesz a mulatság.

Arnie ugyan szombaton még azt írta mélben, hogy már egyáltalán nem fenyegetnek csapadékkal a meteromókusok, vasárnap reggel az ablakon kinézve azt tapasztaltam, hogy minden nedves, a világ szürke amerre a szem ellát, bizonyítva a körös-körül hulló, szitáló esőt.

Első körben arról volt szó, hogy egyre mindenkinek meg kellene jelenni a helyszínen (gondolom egyfajta kollektív észosztás ürügyén), de később Laló azt mondta, elég, ha kettőre befutunk. Én kicsit túllelkesedtem a dolgot és igyekeztem egyre odaérni, kíváncsisági és sose lehet tudni alapon. Eme bejegyzés első két bekezdését nagy ügyesen megírtam az odaúton, így még csak unatkoznom sem kellett zene hiányában. A gitárom már a PeCsában várt, így az sem nehezítette közlekedésemet, jegyzetelésemet, viszont a továbbra is elég nyűgös volt az időjárás, ami bevallom, az én hangulatomnak sem tett jót.

Vicces volt, hogy a PeCsához érve kecskéket, nyuszikat és hasonló prémes jószágokat találtam a bejárat mellett. Gyülekezik a nagyérdemű, gondoltam. Aztán feltűnt, hogy nem a teljes csarnok van megnyitva a koncertnek, egyes részek gyermekrendezvényeknek vannak fenntartva, akkor a bejáratnál biztos valami állatsimogatóba botlottam... Jóóó.

A terembe beérve, hamar feltűntek Lajosék, ahogy a túlfélen vonulnak. Apa és két cserfes, csintalan lánykája. Meg kell mondanom, találkoztam már párszor a csajokkal és tudtam, hogy eleven

   2009.09.05. Győr, Red Rocket Music Club - Rocket Hard Rock Company, Vastrabant, Anonym Project

   Újra Győrben játszottunk. Tetszik nekünk a város és az ottani törzsrajongók lelkesedése is igen figyelemre méltó, így szívesen térünk vissza bármikor, főleg, ha minden feltétel adottnak látszik ahhoz, hogy csináljunk egy jó bulit.
Eredetileg úgy volt, hogy a Singer játszik az AP-vel és velünk s ők hozzák a cuccokat is, de az utolsó pillanataban lemondták a bulit. Maguk helyett beszervezték a Rocket-et, de motyóegyeztetésre már nem lévén lehetőség vittünk mindent, amink van, nehogy ott és akkor derüljön ki valami csúnya hiányosság.
   Az indulást hatra terveztük, s úgy tűnt sikerül is a terv szerint haladnunk, de természetesen most is közbe jött valami apró gikszer. Ezzel együtt megérkeztünk nyolc előtt a hajdani No Stressbe, mely megújulva, nagyobb színpaddal és gyakori koncertekkel várja az élőzenére vágyó nagyérdeműt. De ami a mi szempontunkból fontos, hogy nem csak a színpad lett nagyobb, teret engedve a muzsikusok ugrabugrálási vágyainak, de backstage is "készült", ami lehetővé teszi a cuccok biztonságos elhelyezését és zenészeknek félrevonulásra, bemelegítésre is lehetőséget teremt a koncert előtt.
Olvastam a Red Rocket nyitó bulija kapcsán, hogy szeretnének az ország egyik legigényesebb és legjobban megszólaló klubjává válni, azt hiszem az első lépések megtörténtek, és igen jó úton halad a csapat. Főleg, ha azt is megemlítem, hogy azzal fogadtak bennünket, hogy kaja és hűtött sör illetve ásványvíz vár bennünket a bekksztédzsben, fogyasszuk egészséggel. Eddigi tapasztalataim szerint ez egyáltalán nem jellemző magatartás a klubok tulajdonosai, üzemeltetői részéről. A rockzene és a rockzenész sok helyen csak megtűrt tényező, csak egy eszköz, mellyel az odalátogatók száma, s általuk a fogyasztás, a bevétel növelhető. A költségeket, az olykor még gesztusértékűeket is igyekeznek erősen lefaragni, épphogy nem szembesítve percről percre a fellépőt azzal, hogy örüljön, hogy játszhat.
Egy szint felett ez már nyilván nem így van, mert ott már valamilyen szinten az előadó, a menedzsment diktál, konkrét szerződés köttetik, minden apró részletet magában foglalva. De ott én/mi még nem jártunk, csak hallomásból ismerjük és maximum vágyunk oda. Egy kicsit... :P

   Szóval a felénk irányuló figyelmességtől, fogadtatástól feldobódva vártuk az est további alakulását. Ilyen hangulatban mégiscsak jobban telik az idő. Már megérkezésünkkor láttuk a Rocket tagjait, de valahogy, valamiért nem nagyon ismerkedtünk össze. Messziről szemtelenül fiataloknak tűntek és nagyon a 80-as évek magyar hard rockjának szellemében élőknek, ami nem baj, én is imádok sok jó muzsikát abból az időszakból, de valamiért nem éreztük azt, hogy hirtelen sok közös témánk akadna. Valahogy nem kerestük egymás társaságát. Ők sem a miéneket, mi sem az övéket...
Hamarosan befutott a Project kétharmada (Dezső osztálytalálkozott és csak későbben, már a koncertünk alatt csatlakozott a mulatsághoz), akik közibénk keveredtek és beszélgetésbe elegyedtek. Velünk. Is. Csípem az arcokat. És a zenéjüket is. Változatos, energikus. Pont olyan, amilyen a mai alter mezőnyben igen kevés van. Ja, és a szövegeik se álértelmiségi agyhagyások. Szólnak valamiről. Ami szerintem annyira nem is baj. :)

   Az estét stílszerűen a Rocket nyitotta a Red Rocketben. Külsejüknek és nevüknek megfelelően klasszikus magyar hard rockot interpretáltak. Többnyire P.Mobilt és Lordot, de ha jól emlékszem, akkor volt Edda és saját számok is. Ez utóbbiak stílusban teljesen passzoltak a nagy elődök dalai közé. Mint a netről kiderítettem, a RHRC közel sem olyan ifjú csapat, mint azt elsőre véltük, már 1998-ban, pelyhedző bajszú srácként elkezdték nyomni a rockot, így mára nyugodtan nevezhetjük őket rutinrókáknak. És nyugodtan kijelenthetem, hogy ez az előadásukon is hallatszott. Teljesen jól nyomták a mindenki által ismert rockslágereket. Talán csak a vége felé fáradt el kicsit az énekes/bőgős hangja.

   Kíváncsian vártam, hogy viszonylag sok cuccukat mennyi idő alatt szedik le a sárcok a színpadról. Szerencsére kellemesen kellett csalódnom, gyorsak és ügyesek voltak pakolásban is. Úgyhogy jöhettünk mi. A beállásunk ezúttal nem ment olyan gyorsan és gördülékenyen, ahogy azt megszoktuk és elvárjuk magunktól, de ez most is csak kis részben múlott rajtunk. A nagy belmagasságú és - bár felújított - szigeteletlen termet nem egyszerű visszhang- és gerjedésmentesen hangosítani. Sajnos ezúttal sem ment zökkenőmentesen, pedig a hangosítói feladatot ellátó zenész kolléga bőszen igyekezett, a színpadi motyók hangerejének alapos csökkentésével is, de mint utóbbb megtudtuk, kicsit így is maszatos lett a hangzás és szokás szerint nagyon hangosan is aprítottunk. A győri kömény mag (akiknek a szervezésbéli közreműködést azúton is köszönjük), kicsit kibővülve újra hozta a formát, és látványosan jól érezte magát, így nekünk is könnyű volt oldott hangulatban muzsikálni, még a nem tökéletes színpadi hangzás ellenére is. Úgy tűnt, sikerült újabb embereket magunk mellé állítanunk, reméljük, legközelebb már ők is miattunk teszik tiszteletüket és esetleg hoznak magukkal még egy embert. Vagy inkább kettőt. És legalább az egyik legyen csaj!!! Azok vonzzák a pasikat! ;)

  Utánunk jött, látott és nagyon jól játszott az Anonym Project. Kicsit hosszan szöszöltek a srácok a pakolással, a beállással, a ráhangolódással, de ez talán annak is volt köszönhető, hogy az idő valahogy igencsak elszaladt (s talán emiatt, talán másért), de kissé megfogyatkozott a közönség. Tomekék egy maroknyi, zenéjükre ringatózó embernek, pár fáradtan üldögélőnek, nekünk és a "személyzetnek" nyomták a bíttet, de ez egyáltalán nem látszott a hozzáállásukon, a teljesítményükön. Átéléssel és feszesen adták elő, amijük van. :)
Miután lejöttek és lepakoltak, még vegyültünk velük és különféle italokkal egy kicsit, vagy egy kicsit többet, ezért viszonylag későn sikerült hazafelé vennünk az irányt és még később landolnunk a fővárosban. A 4-5 óra körüli ágyba kerülés (melyből az utóbbi változatot sikerült végül eszközölnöm) lehetősége annak fényében, hogy hétkor, legkésőbb nyolckor kelnem kell, nem dobott fel igazán, de nem lévén más választásom, nyúzottan dőltem ágynak, keltem fel és éltem túl a másnapot. De megérte a fáradtságot, jó buli volt. Jöhet a következő!
 

   2009.07.11. Budapest, Szikla Klub: Vastrabant, One True Dog, Foul Geese

   Újra Szikla Klub (illetve azóta már Pogo Loco, talán már akkor is az volt, bár nekem erről nem szóltak s akkor még az új cégér sem volt kitéve), újra tetőtéri rockélmény. Ez várt ránk. Meg két angol (vagy inkább brit?) zenekar. Meg a Valláskárosultak, akik végül mégsem szálltak be ez este a közízlés megreformálásáért folytatott, soha véget nem érő harcba. Így ránk hárult az est nyitásának nehéz, de mindig becses és nem ritkán kellemes feladata.
   A Szikla pár hete nyitott újra, vagy azóta van új gazdája, vagy valami ilyesmi. Az eddigi kiskocsma fílinget, ha jól érzékeltem, rockkocsmás, pizzázós változarta cserélnék. Szorítok nekik, már csak azért is, mert normális fickók, maguk is zenészek, így eleve adott a zenészekhez, a zenekarokhoz való jó hozzáállásuk, korrektségük.
Várom, hogyan alakul a hely sorsa, ha elköszön a fesztiváloknak és kerthelyiségeknek kedvező nyári szünet és tikkasztó hőség, és beköszönt a klubszezont hozó ősz.

   Kellemesen meleg nyári este és három, nem populista zenét játszó zenekar ígért - nagy valószínűséggel - nem mindennapi szórakozást az arra tévedőknek, és/vagy a kedvükért odalátogatóknak.
Azt belépésemkor konstatáltam, hogy az angol csapatok legénysége nem akármilyen figurákból áll, és ha ehhez hozzá vettem, hogy Dávid mit írt a zenéjükről mélben ("Ezek sztem a Balaton Sound elhanyagoltabb csapatai lehetnek... Egyik betegebb mint a másik."), akkor már tudtam, hogy nem semmi élményeknek lehetünk szem- és fültanúi. Nem kellett tévednünk.

   Eredetileg arról volt szó, hogy dobon kívül minden motyót mi viszünk és azokon fog játszani a többi zenekar is. A színpadra lépve meglepve tapasztaltam, hogy a két brit csapat Prolude-om üzembehelyzése nélkül oldotta meg a beállást. Aktatáskányi (vagy inkább kisebb) erősítőcskéket mikrofonoztattak be, egyedül Laló nagyobbacska motyójáról ment valami a Geese esetében. Ha jól tévedek, akkor szinti.
Csináltunk mi is egy szandcsekket, ami közben igen hamar kiderült, hogy a dobot nem kell kihangosítani (Arnie anélkül is elég hangosan oda tud neki suhintani, de ezt párszor már írtam, szerintem) és a két gitárt is illenék halkabbra venni, ha hallani szeretnénk az éneket, és ha azt szeretnénk, hogy ne zárassák be idejekorán a helyet. Visszavettünk, ügyesen elkentünk 3-4 dalt (max 1-2-t szoktunk ilyenkor) leugrottunk sör-, igény szerint borkészletet frissíteni, a rendszeren már átfuttatottól megszabadulni és már nyomtuk is a rockot. Tökösen, keményen és az utóbbi idők bulijaitól lényegesen hangulatosabban, jobb kedéllyel. Végre sikerült újra - ha nem is 100%-osan, de úgy kb. 80%-ban - elengednem magam és rendesen, a szélrózsa minden irányába szétráznom a tetveket a fejemről. Jó buli volt. Élveztem. És úgy tűnt, a többiek is. Ez annak fényében igazán fontos, hogy úgy tűnik, érzelmi, hangulati, motivációs hullámvölgyecskében evickélünk egy ideje, a kommunikáció meg olyasféle, mint a kormányé. Ha elhangzanak is jó, okos gondolatok, valahogy nem akarnak fenn maradni a vízen, vagy megértésre, egyetértésre találni. DE igyekszünk, és hamarosan felveszünk pár új dalt!!! ;)

   Bár már fenn és elvileg összerakva várta a cucc a One True Dog-ot, valahogy mégis elég sokára lett muzsikálás a dologból. Az ő előadásuk alatt a korábban lenn ücsörgők is megemelintették - pl. nemtől függően - különböző mértékben párnázott popójukat s ennek köszönhetően, ha szellősen is, de sikerült úgy félháznyi érdeklőt összerántaniuk.Azt azonban, hogy milyen zenét játszottak, ha agyonütnének se tudnám megmondani. De ezt még talán ők se. Saját űroldalukon azt írák: other. Hát tényleg másmilyen. Még a mihez képest hozzávetőleg is. Van egy arc, aki laptop DJ fílinggel hozza az alapritmusokat, meg egyebeket (és ezt lehet szó szerint egyebeknek érteni), van egy bőgős (durván borostás, kb. 45 kg-os Iggy Pop-klón), aki rendesen betorzított hangszerét használja egyszer zajok keltésére, máskor gitárimitációra, de olykor ordenáré maszatolásra is. (Állítólag nem rég még billenytűzött, és nagy valószínűséggel foglama sincs arról, mit miért csinál a bőgőn, de jól hangzik!) Meg van egy énekes, aki eliotos szemüvegében, hegyes, majdnem szájszélig benyúló pajeszával eltévedt Elvis-imitátorra emlékeztetett és csak a legritkább esetben énekelt. Egyéb vokális és verbális jelenléttel tette hozzá a magáét a zenéhez.
Nem tirkán sikerült folkos, törzsi jellegű ritmusokat felvonultatniuk, erre jött rá aztán az időnként legalább ritmikájában passzoló basszjáték és a torokhangok egyvelege. E mellé ment a vetítés (falra, vetítővel) és a villódzó fényekben az időnként teljesen összevisszának ható ringatózások... Biztos tiszta fejjel hozzák létre kompozícióikat... Biztos... Nyitott füleknek ajánlom őket, emlékezeteset nyújtanak. Kis magyar turnén volt most a két csapat, Békéscsabán és Miskolcon is el lehett már csípni őket.

   Újabb általam hosszasnak érzett várakozás után jött, látott, majd technikai probléma miatt semmi esetre sem győztesként távozott a Foul Geese, mely saját bevallásuk szerint experimetal/industrial muzsikával igyekezett bódítani a jelenlévőket. Az előző csapat bőgőse félmeztelenül, fején egy hosszú, égre meredő kötött sapkával beült a (muffinsütő-formára emlékeztető megjelenésű) elektromos dobocska mögé, a szigetországi kolónia legifjabb, 20 év körüli tagja beállt egy a későbbiekben igen fura hangokon megszólaló szinti mögé, került egy gitáros, egy énekes és egy apró termetű, igen vékonyka, de borát egyszerre két pohárból is fogyasztó, láthatóan jó kedélyű, bohém "bácsi", aki a maga kb. 60 évével, NDK-s és műbőrhatású szandáljával, valamint klottgatyájával némiképp Pampalinit, a nagy vadászt idézte elénk. Így csaptak a húrokba és az egyebekbe. Zenéjük egyes pontjainál hamar a kakofónia szó jutott eszembe és képeződött le bennem.
Ez számomra kevésbé volt emészthető, befogadható kompozíciók láncolata, mint a kutyáké, így csak mérsékelten bántam, amikor a "dob" meghibásodása, vagy megrongálódása miatt (ez nem derült ki számomra egyértelműen) kurtán, furcsán abbamaradt a buli, és egyszercsak pakolni kezdtek.

   Még a koncertek alatt, illetve azok közötti szünetekben beszélgettem Lalóval a hogyantovábbról és pár egyéb, nem csak a zenekart érintő dologról is. Minek eredményeképpen megállapította, hogy több dolgot tudott meg rólam (pedig nem is rólam volt szó), mint az elmúlt három évben összesen. Mondtam is neki, hogy ez bizony sajnálatos módon a nem kielégítő kommunikáció eredménye. És talán még nem késő ezen változtatni, a dolgokat, azok folyását jobban átbeszélősre váltani. Egyetértettünk. Remélem, tényleg lesz érdemi elmozdulás is. Ránk férne. Valószínűleg az általános közérzetnek is jót tenne.

   Az est szomorú zárása az volt, mikor a hosszas várakozás után felbukkanó Dávid közölte velem, hogy én úgyse messze lakom, gyalog kéne hazacsoszognom. Ezzel nem is lett volna semmi bajom, ha nem az utolsó pillanatban, rá és a közös indulásra várva eltöltött hosszú idő után szembesít a helyzettel, hanem mondjuk rögtön az est elején, de legalábbis 1-2 órával korábban. Akkor úgy szervezem, tervezem az indulásomat. Azért annyira mégse poén éjjel egy után 20-25 percet sétálni a Köki környékén. Naná, hogy le is szólított egy hajléktalan külsejű fickó.

 - Főnök! Főnök!
 - Igen?!
 - Jó estét, XY vagyok, ma van a szülinapom és szeretnék nagyon csúnyán beb...ni, tudna segíteni pár forinttal.
 - Ne haragudj, koncertről jövök, kevesen voltak, egy forint gázsit se kaptunk, sajnos nem tudok segíteni, de azért boldog szülinapot!
 - Kösz, viszlát!
 - Helló!

Még indulás előtt az angolszász kollégák bőszen dícsértek bennünket, energiánkat, dinamizmusunkat, kaptak is CD-t az útra, hagy szokják a parasztrokkot! Hasonlón becses és dícsérő szavakat kaptunk Vaktöltény Sanyától is, így hajlamos vagyok azt hinni, hogy talán tényleg jók voltunk... ;)
Mindenkinek kösz mindent és viszlát!

   2009.06.13. Budapest, Ciprus Étterem: Vastrabant, Vaktöltény

   Ismeretség révén és lévén a Vaktöltényes srácok hívtak bennünket együtt muzsikálásra a Ciprus Étterembe, melyről korábban még egyikünk sem hallott. Se vendélátóipari műegységként, se zenés szórakozóhelyként nem volt ismert egyikünk számára sem, így félig vakon - annak tuadátban, hogy kicsi a hely kb. 50 ember férhet be - fogadtuk el a meghívást. Később aztán kaptunk olyan infókat is, hogy a hely annyira picurka, hogy ott öt ember is tömeg (szeretjük a tömeget!!!) és nem fog nekünk tetszeni. Mi azért optimistán álltunk a dologhoz és erősen bíztunk benne, hogy fog. Mármint tetszeni. Meg egyébként is jól jött egy fellépés, ahol élesben is kipróbálhattuk a Thanks Jimi fesztiválra átköltött Hendrix dalokat.

   A hely, mint kiderült nem igazán étterem (bár a sarkon még az van kiírva). Ha valaha az is volt, inkább éttermecske. A bejárattól jobbra lefelé lehetett az étkezde rész, ez most a koncerttterem, egy közepes hangszigetelésű ajtóval lezárva. Balra indulva pedig a kiszolgáló helyiségek (toalett) és a bár található 2-3 asztalkával, nem túl tágas térrel. A falakon lévő plakátok és az asztalokon lévő szórólapok jövő- és múltbéli thrash, HC koncertekről tanúskodtak színesen, épp csak nem szagosan, nemzetközi (svéd, holland, amcsi) fellépőkkel kecsegtetve a meghirdetett ezerpárszázas belépőt megváltó hallgatókat. Mi egészen olcsón adtuk magunkat, zenénket ezen az estén. Egészen pontosan ingyen. Bíztunk benne, hogy a kulturált, de kissé hangulattalan termben - melynek hátsó részében keskeny dobogókarély jelezte a fellépők helyét - összefut pár ember legalább az ismerősök közül, úgyis érdekesnek ígérkezett a program. A miénk önmagunkhoz képest is (JimiTrabant vagy VasHendrix interpretációk), de egymás közönségének azt hiszem, mindenképpen.

   Dávid kivételesen eljött értem, hogy a közelmúltban vásárolt rack-em lekerüljön végre a próbaterembe és belekerüljön a fejem (neeem, nem az enyém, hanem az erősítő fej...) és betölthesse végre óvó-védő funkcióját. Mármint a rack. Nem a fej. És főleg nem az enyém.
Atomóra pontossággal haladtunk a próbaterem felé. Dávid meg is jegyezte, hogy milyen jól tartjuk az időzítéseket (Arnie 6:15, én 6:30), ha vidékre mennénk, biztos nem menne ilyen jól. Adna nekünk a forgalom... A próbateremből lassan bepakoltunk és átkocsikáztunk a légvonalban párszáz méterre lévő Ciprusba, ahol Vaktöltény Sanya (de Nyanyának is szólították) már várt bennünket. Lecuccoltunk, csináltunk pici ének nélküli szaundcsekket (az énekmotyó-felelősre ugyanis várni kellett), aztán átadtuk magunkat az alkoholos italok fogyasztása nyújtotta élvezeteknek (valami Magyarok Söre nevezetű házi főzésű, egészen kellemes seret csapolt a pult megett a szőkeség) és a bejárat előtt ácsongás során tapasztalható izgalmak megélésének. Ez utóbbi közben történt, hogy két motoros rendőr a Hungáriáról kivett 1-1 úrvezetőt és tőlünk pár méterre lepapírozta őket. A nagyobbik gépjárműből előkászálódó melles-faros negyvenes elég érdekes manővereket végrehajtva távozott, így felmerült bennünk, hogy lehet, hogy ittas is a mellé, hogy vélhetően gyorshajtás miatt lett kiválasztva. Valaki felvetette, hogy némi apróért biztos futni hagyták őket... (talán és hátha nem, mondatja velem a korrupcióellenes...)

   Szóval vártunk, várdogáltunk, de a nép nem igazán akart összesokasodni. Sőt mint kiderült, az estet nyitó VT dobosa is késett némelyest, mivelhogy elaludt. Jó sport is az, késő délután hunyni egy pöppet. Ez volt azonban a kisebbik akadálya a rokkendró' beindulásának, a technikus késése egyre tovább hátráltatta a dolgokat. Végre befutott emberünk, fejére kötötte amcsi zászlós kendőjét, majd elrobogott sörért. Nem voltunk túl sokan, mégis kevésnek tűnhetett a készlet... sürgősen pótolni kellett... Míg vártuk a megfelelő embert a kényes feladatra, a sarkon összefutottunk egy ősrajongónkkal, Attilával. Ő az az ember, aki ott volt az első Vastrabant koncerten, majd utána jó ideig mindegyiken, aztán egyszercsak eltűnt. Most újra megjelent és mind örvendtünk neki, hiszen igen emblematikus figuráról van szó, kizárólag saját készítésű pólókban nyomul, de az ízlése elég jó, ezúttal hómméd IHM volt rajta.

   Lassan, de biztosan minden feltétel adott lett a fennebb lakók zajküszöbének megkísértéséhez, így a tervezett fél 9-9-es kezdéshez képest kb. egy órát csúszva aprítani kezdett a Vaktöltény, akikre többen is a dirty rock jelzőt akasztották a helyszínen. Számomra ez nem volt ennyire egyértelmű, kicsit színesebbnek tűnt a zenei skála, melyről csipegetnek dalaik összerakásakor. Éreztem alter és punk hatásokat is, meg persze klasszikus magyar hard rockot is. De mivel elég koszos is volt, akár dirty-nek is nevezhetjük. Olykor kellemesen grúvos, jobbára dallamos, éneklős muzsika.
Megkaptuk a platzot és hamar belecsaptunk a lecsóba. Muszáj volt némiképp sietnünk, mert kiderült, hogy 23:00-ig lehet nagy hangerőn bomlasztani a kultúrát, utána csak dugatlanban adhatnánk elő magunkat. Úgy terveztük, hogy beállásnak a még legkevésbé elsajátított Crosstown Traffic-et próbáljuk eljátszani, de ez igen hamar dugába dőlt, jóformán el se tudtuk kezdeni (volt még mit gyakorolgatni...), így maradt a szokásos Trendi beállás, majd a nem trendi koncert. Három, az eredetitől kissé eltérő felfogásban elővezetett, Hendrix által is szívesen játszott dallal, a Purple Haze-el, a Fire-el és a Johnny Be Goode-al. De természetesen volt Pogó, Állat és Sztepp is, sőt a még legtöbbeknek újdonságként ható Pillangó is bekerült a rövidített programba. Egészen jól szóltunk, viszonylag jól lehetett hallani mindent. Még az éneket és a vokálokat is. Főleg, mikor mellé énekeltem a Pogóban. Dávid mutatta is a "kis" kezével, hogy feljebb! Ő sokkal közelebb volt az egyszem monitorládához... úgy könnyű! Persze azért helyre tettük... a hangot...

   A jelenlévők többsége láthatóan élvezte első hallásra talán kusza muzsikánkat, de voltak olyanok is, akik láthatóan nehezen dolgozták fel, amit minden bizonnyal másmilyen zenéhez szokott füleikkel hallottak. Reméljük, amint letisztul bennük az élmény, inkább kellemes színezetet vesz fel mint kellemetlent!
Sajnos nem voltunk tökéletesek (főleg a Jimik esetében derült ki 1-2 apróságról, hogy ami próbán már jól megy, az élesben még alakulhat a tervezettől némiképp eltérően. Hasznos "nyilvános próba" volt, ahogy a másik VT is fogalmazott a bulira készülődve.
Olyan gyorsan le- pontosabban felpakoltunk, hogy magam is meglepődtem rajta. Majd hárman gyalog keltünk útra a szinte szomszédban lévő próbaterembe, hogy Zsoltiék beférjenek, de főképp, hogy ne legyünk a megengedettnél többen a verdában. Mert bár a táv nem nagy, az ördög nem alszik. Főleg a Hungária környékén, ha motoros rendőrnek van öltözve...

   Nulla óra nulla perckor már cigitől bűzös gönceimet hajigáltam le magamról a konyhában, igyekezvén megkímélni a lakás többi részét ettől, az eredeti helyszínen sem kellemes szaghatástól. VT társaink jelezték, hogy szívesen rockolnának velünk máskor is, aminek részünkről sincs akadálya, de talán nem a Ciprusban kellene erre sort keríteni. Hacsak nem ígérkezik biztosan jobbnak már előre a buli. Kösz a meghívást srácok!
 

   2009.05.29. Budapest, Henry J. Beans - Vastrabant, Piggy (Iggy Pop Tribute Band)

   A HJB korábban (vagy jelenleg is?) Blues Alley néven (is) üzemelt, jelenleg is tele van jazz, blues muzsikusok igen hangulatos képeivel, így első betoppanásomkor kicsit azt éreztem, hogy "Mi a f..t keresünk mi itt?" Ez még akkor is így volt, ha jól tudom, hogy már elég régóta nyomják ott mindenféle stílusú bandák a rokkot, a metált, vagy épp amihez kedvük van. Valami ilyesmit tettünk mi is. Toltuk amink van, amit tudunk.

  A legutolsó próbán szó volt fél hetes, a helyszínen történő megjelenésről és ugyanezidőben történő hazaérkezésről (Arnie, Feca) is, így a részeredményekből arra jutottam, hogy 8-1/2 9-es kezdés ide vagy oda, 1/2 8 előtt nem nagyon érdemes odaérnem, mert, ha éppen az nincs ott, aki a basszmotyót viszi (nem én), akkor én hová is meg miért is rohanjak. Kicsivel később indultam, mint terveztem, de megérkeznem mégis sikerült még fél nyolc előtt, így nyugodt lelkiismerettel kezdtem vegyülésbe. Ez nem volt túl egyszerű feladat, mert bár Fecáékkal (többek között Piggy és Grex bőgős) az ajtótól együtt mentünk le, lenn a két zenekar tagjain (van némi átfedés, a gitáros és a dobos ugyanis megegyezik) kívül egyetlen ember, a pultos srác volt, ami számomra elég gyászos koncertlátogatottságot vetített előre.

   Beálltunk - kösz a cuccot, Feca - és nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy az egyik legjobb megszólalású koncertnek néztünk elébe. Az ének tisztán szólt és igyekeztünk gitárjainkkal nem elnyomni, túlordítani azt. Bár az meg, hogy milyen hangosak a gitárok, mindig a dobtól függ.
A szűkített programhoz tervezett kezdésre (1/2 9) lassan kezdtek csordogálni a cimborák (na nem az enyémek, az én ismerősi, baráti, kollegális körömből senki nem emelte jelenlétével az est fényét), így kezdett tizen-huszonfős családi rendezvénnyé alakulni a koncertként meghirdetett esemény. Sajnos a dinamikus népességgyarapodás ellenére is minden idők egyik legszerényebben látogatott Vastrabant koncertjének ígérkezett az est. Sajnos nem kellett csalatkoznom, a tömeges jelenlét (a fizetővendégek vélhetően ekkor is egy kézen megszámlálhatóak lettek volna) csak a Piggy előadása alatt vált teljessé. Jelezve egyúttal azt is, hogy melyik zenekarra is voltak inkább kíváncsiak az egybegyűltek.

   Mivel műsort (az előadni szándékozott dalokat) legutóbb az ezt megelőző koncert (vagy az az előtti) előtt próbáltunk, picit aggódtam magam, meg a mostanság nem túl sok gyakorlásom miatt. Szerencsére nem voltam vészes (bár sajnos tökéletes sem), úgy tűnt, némi elő- és/vagy utógyújtással dolgozom, azaz hajlamos vagyok olykor nem a megfelelő időben beszállni az együttmuzsikálásba. Az ilyesmi csak a legritkább esetben jó és még ritkábban nem feltűnő. Feca szerint jók voltunk, hangzásilag, megszólalásilag az egyik legjobb színvonal, és Lajos se piszkált utána, úgyhogy biztos nem hullajtottam szét túlságosan a dalokat. Meg amikor Fecának említettem, hogy nem rossz, de kicsit sietős-késős (mármint én), akkor megnyugtatott, hogy ugyanmár dehogy... Remélem, nem csupa jóindulatból mondta ezt... :P

   Szóval viszonylag keveset és mérsékelt elánnal (be voltam szorítva egy nagy énekhangfal és egy dobszerelés, valamint egy rövidre szabott mikrofonzsinórú énekes közé, ami az egyébként is az egekre rúgó fáradtságommal és (az intenzív jelenlét miatt megnövekedett) fásultságommal társítva igen visszafogott, alacsony komfortérzetű Laut eredményezett. Szerencsére ezt senki nem vetette a szememre, csak Dávid nézegetett erősen, és láttam a szemében, hogy na ugyanmár, kapjam már össze magam és rokk! De csak ritkás fejlóbálásokat sikerült felköhögnöm lelkem setét mélyéről. De talán még így is én lehettem volna a zenebohóc, ha Dávid nem oly lelkes aznap... De szerencsére az volt! :)

   Átadtuk a stafétát és az L alakú terem sarkába legyárott dobogót. Bevallom, a legutolsó próbán is "csak" jól teljesítő Piggy igen feszesen és húzósan játszott, mindenki rendesen odatette magát, ezért nyugodtan ajánlom bárkinek, aki Iggy Pop és/vagy a Stoogies munkásságából szeretne szemelvényeket hallani. Bár magam a dalok nem csekély hányadát nem ösmertem töviről hegyire, és félig-meddig irkáltam is közben (valami vers vagy dalszövegfélét, ki tudja mi lesz belőle később), úgy vélem, jó mulatságokat hoznak majd össze a sárcok.
Volt egy srác a színpad előtt, aki a 185-190 centijével, vállas, férfias megjelenésével oly lelkesen riszálta csipőjét a Piggy-re, mint egy bájos tinilány. Mókás volt hátulról látni...

   A műsor befejezte után gratuláltam a srácoknak (ahogy szinte mindenki),és fogadtam egy-két VT-t érintő kedves és dícsérő szót, majd azon törtem a fejem, hogy ideje lenne hazaindulni. Közben kicsit még dicsekedni próbáltam (részben önszántamból, büszkeségtől hajtva, részben megkérdeztetve) csöppnyi lányom telefonomban rejlő képeivel és kacajának felvételével. Az elismerő és dícsérő szavak mellé azonban olykor csípős élceket is kaptam (persze nem a csöppségre), ezért tompaságom kicsit hagyjatok már békén érzésbe kezdett fordulni, de mivel állítólag rengeteg hely volt a buszban és egyébként is jól jött volna a segítség (meg nekem is a hazaszállítás), úgy véltem, mindenkinek az lesz a legjobb, ha nem békávézom. A kicuccolás (melyben Milut hajlamosak voltunk magára hagyni) és a hely elhagyása nem ment túl gyorsan, pedig a bárt is bezárták 22 óra párperckor. Volt még kicsi nevetgélés, cseverészés, majd kinn szétszéledésnek indult az addigra tényleg 5-7 fősre redukálódott keménymag.
A busznál derült ki, hogy a 2×3 hely, a cuccok miatt tulajdonképpen 3+2. Én nem akartam más (Milu) lába közé adni a gityómat, ő meg délceg (tényleg az) termetére hivatkozva nem akart elöl középre, majdhogynem a váltóra ülni. Amivel nem is lett volna baj, de egyszercsak hátulról érkezett, egy nagyjából ugyanmár, maradj már csendben és/vagy menj gyalog tartalmú beszólás, amit a másodperc tört része alatt megfogadtam és egy "Úgyis jár még a metró!", vagy hasonló felkiáltással útnak indultam. Bár félig hangosan utánam szóltak, de nem mondanám, hogy túlságosan kapkodtak, loholtak volna utánam. Amit tulajdonképpen nem is bántam, mert bár nem sértődtem meg, nem sok kedvem volt, lett volna, egy csipkelődős, évődős kocsikázáshoz...

   Az a szomorú helyzet, hogy ilyenkor bennem mindig megpendül az "Ugye nem bántottam meg őket?" húr, ami többnyire sehová sem vezet és semmire sem jó. Már ha a lelkiismeret-furdalást nem tartjuk jó dolognak. Főleg, ha nem is igazán indokolt...
A metróban kellemesen kómáztam (már odafelé is szundiztam kicsit) és elvoltam magamnak, mint a befőtt. Nézegettem a népeket, ahogy jönnek, mennek. Volt egy tizenéves csajcsapat, mely többségében olyan vékony lánykákból állt, melyekből a hatszemélyes ülésre lazán le lehetett volna ültetni nyolcat vagy kilencet. De nem voltak csak öten. Hely meg egymás mellett csak kettő, így feltevésem nem nyert bizonyítást. De látványosan pálcikaemberkék voltak. Remélem, egyikük sem beteg (lásd bulímia, anorexia stb.)!

  A buszon hazefelé dobtam Lalónak egy sms-t (feltételezve, hogy még együtt a csapat), hogy bocsi, de kicsit (???) nyűgös vagyok, és remélem, ment nélkülem is a pakolás, meg jó éjt mindenkinek. Az sms kb. 15-20 perc múlva ért célba és mindjárt egy óra múlva kaptam is rá választ, hogy oké, semmi gond. Tartok tőle, hogy nem jutott el minden címzetthez. Sebaj. Majd legközelebb, ha ilyen lesz (szerencsére nem gyakran jutok ilyen szintre, állapotba), köresemest küldök. Nektek meg kedves olvasók (mind a ketten vagy hárman... kérem mindenki kommenteljen, hogy megszámolhassalak benneteket!) azt javallom, hogy gyakran forduljatok meg mind Vastrabant, mind Piggy koncerten, mert az jó. Nektek is és a muzsikusoknak is! ;)

   2009.04.18. Győr, Krigli söröző - Hisztéria, Vastrabant, Dealer Bt., Red Moon...

   A Hisztéria meghívásának köszönhetően Győrt, azon belül pedig a Krigli (Csáp szóhasználatával élve Krégli) sörölőt vettük célba. Nekem aztatat mondották, hogy fél 5-kor indulunk a próbahelyről, így akkorra és oda igyekeztem. A békávé persze igyekezett keresztülhúzni összes számításomat, sajnos túlságosan is sikeresen, így nem kevéssé bosszankodva késtem kb. 20 percet. Már az ipartelep kapujában belefutottam a kisbuszba, amellyel mentünk, így roboghattunk is tova a Filterhez felvenni a Hisztéria legénységének másik felét, sikerült ugyanis egy közös járművel útrakelnünk. Toncsi nem kicsit letolt bennünket, hogy hol a bánatban voltunk eddig, hisz arról volt szó, hogy négykor indulunk onnan, közbejött ugyanis egy újabb zenekar és a 23:00-kor kihúzzák a dugót, levágják az áramot, leoltják a villanyt... Sűrűn kértem az elnézését, mivel részben nekem volt köszönhető a késés, de közöltem, hogy hozzám és zenekaromhoz semmiféle négyórás verzió nem jutott el.
   Így kissé felpiszkálva, majdnem bosszankodva, de nem kapkodva bepakoltuk, akit és amit még kell, majd útra keltünk. Az első sorban Franky (sofőr), egy Hisztis barát (aki mellesleg jófej volt, dumáltunk, meg ittunk is együtt, a nevére mégsem emlékszem - ezer bocs, tragikus a névmemóriám...) és a Hisztis főnök Toncsi. A második sorba két Hisztis (Csáp és a PazarNorbi) közé "szorultam" én, a harmadik sort pedig Trabanttologatók foglalták el úgy mint Arnie, Dávid és Laló. A részleges szeparációnak köszönhetően triónként folytak az eszmecserék és verbális inzultusok, bár olykor emelt hangerővel sorok közötti át- és beszólások is zajlottak. Nem tudom, elöl és hátul mi zajlott, mi Norbival (aki a Pazar zenekar énekmondója is) leginkább Csáp sztorijain röhögtünk, meg Csápot piszkáltunk, nem túl hatásos és nem túl érzékletes előadásmódja és fogalmazásai miatt. Ebbe persze olykor Toncsi is beszállt jót röhögve azon, hogy a Kriglit Csáp első perctől Krégliként kommunikálta mindenki felé. Bár Peti (aki egyben Csáp is) állítása szerint erről nem ő tehet, hanem az, aki fonon nem teljesen józanon, vagy nem apró beszédhibával megáldva úgy adta elő a hely nevét, hogy az istenbizony Kréglinek hangzott. :)

   Úgy tűnt a célkereszt és/vagy a céltábla nem mozdul Csápról, mivel az útközbeni pisilési szokások szóbakerültével is őt érte a vád, hogy mindig kevéssel az után jön rá csapolhatnék, hogy elhagyta a busz a pihenőhelyet, ahol mindenki más túlesett a dolgon. Ezúttal ez nem így zajlott. Talán a felpiszkált bizonyítási vágy miatt? Nem tudhatom. De nem kellett senki miatt exkluzív megállást beiktatnunk.
Megérkeztünk Győrbe, ahol csatangoltunk kicsit (legutóbbi ottjártunk helyszíne körül), majd kézivezérléssel (elsétált értünk valaki kétsaroknyit és útbaigazított) landoltunk a Kriglinél, amiről hamar kiderült, hogy koncert rendezésére igen kevéssé alkalmas, de az is lehet, hogy tökéletesen alkalmatlan, mi mégis ott játszottunk négy másik banda társaságában. A hely kb. akkora, mint egy közepes méretű hosszúkás gyerekszoba. Úgy 2.5-3×4 méter lehet. Egyik végében van egy beugró, ahová a dobost dobostul be lehet paszírozni, a másik végéből pedig egy szintén csöppnyi csocsószobába lehet jutni. A dob beugrója előtti falhoz bekerültek a cuccok, a verőember meg saját szobát kapott. De ő legalább biztonságban volt. A frontvonal ugyanis teljesen egybe esett a bejárattal, így a küzdelem hevében nem volt egyszerű a bejárás. Már amikor volt küzdelem. Mikor odaértünk még nem volt. Csak pár színes, punkos figura.

   A basszuscucc a Balcsi felől érkezett nem keveset késve, így nem kapkodtunk a bepakolással, bár elvileg, és hogy mindenkinek jusson műsoridő, hétkor kezdeni kellett volna az első csapatnak. A mókás az volt, hogy csak ott derült ki, hogy négy helyett öt fellépő lesz, ennyit kellene belezsúfolni a rendelkezésre álló négy órába. Első körben úgy volt, hogy mi leszünk a harmadikok, a Hiszti a negyedik, és utánuk lesz még egy "levezető" zenekar. Aztán persze a folyamatosan forrásban lévő eseményeknek is hála mi lettünk a másodikok, a Hiszti pedig maradt negyedik, az ötödik helyre csúszó, állítólag a szervezésben is nagy szerepet vállaló Dealer Bt. pedig már nem jutott "színpadra". Bár a hangulat általában jó volt, szerintem nem bánják. 
   Az első zenekar (talán a Red Moon, talán nem, bocs, de fogalmam nincs, ki kicsoda volt abban a nagy fennforgásban és azon a zsúfolt helyen) szikár, kőegyszerű káoszpunk muzsikát nyomatott, zsigerből jövő energiákkal, de kicsit maszatosan, olykor hamiskásan, a dalaikat ismerő srácokat azonban ez egyáltalán nem zavarta abban, hogy jól érezzék magukat és megpróbálják kirúgni a ház igen-igen közel lévő oldalait.
   Mi voltunk a másodikok és talán az egyetlen zenekar, akik nem rendelkeztek helyi barátikörrel, rajongói bázissal. Illetve nem túl naggyal. Első győri vizitálásunkkor ugyanis sikerült magunk mellé állítanunk egy háromfős keménymagot, amely ezúttal is kitett magért és megóvta a győri mundér becsületét. Zenénk láthatóan meglepte az egybegyűlteket, a punkos felhozatalban kicsit eklektikusak és széttördeltek voltunk, nem lehetet egy tempóban végigbólogatni, ugrálni a dalainkat, és ez figyelő arcokat és olykor tétova tekinteteket generált. Csak páran engedték el magukat és rúgták a port, rázták a fejüket. Mi meg végig enyhe aggodalommal - én a közönségnek félig háttal, a gitárom nyakát féltve - játszottuk le nem túl hosszú programunkat az addigra izzadtságtól és kilocsolt söröktől csatakos, csúszós, ragacsos placcon. Köszöntük a tapsot, a meghívást és az elismerő szavakat (egy csóka szerint zeneileg mindenképpen mi voltunk az est csúcspontja), majd sebesen kimentettük amink van és megnyugodva helyeztük el a buszban.
   A harmadik bandáról szinte teljesen sikerült lemaradnom, jobbára kinn - az utcán - dumálgattunk mindenféle zenés, bandás sztorikról (kiderült pl., hogy Franky a Jesse James és bandája bőgőse), jókat mulatva. A keménymag velünk tartott és beszélgetésink során felajánlotta segítségét, asszisztenciáját egy jövőben elkészítendő klipünkhöz, amit örömmel fogadtunk. Kösz Balázs, kösz srácok, élni fogunk az ajánlattal, de előbb az új dalokat kell fölvenni, aztán jöhet a zenéhez a képanyag! Jó móka lesz, már látom! :)

   Őszintén bevallhatom, hogy a Hisztéria fogadtatása és teljesítménye jócskán felülmúlta várakozásomat. A tizenéves srácok úgy fújták a huszon-harmincéves szövegeket, mintha együtt nőttek volna fel, mintha tudnák mi az a sorkatonai szolgálat. Az azonban biztos, hogy rendesen ment a taposás, a lökdösődés, amiből a negyvenkilós kiscsirkék sem akartak kimaradni, ezért rózsaszín tincseiket, neccharisnyájukat és skót szoknyájukat nem kímélve vetették magukat a pogóba. Szép volt!
   Azt hittem, a Dealer Bt. valahogy kap még vagy húsz percet, de sajnos a Hisztéria lelkes fogadtatása és az emiatti ráadásos ráadás miatt (egészen jó lett az új dal, punkoknak érdemes meghallgatni!) erre már nem került sor. Így is majdnem árammegvonással ért véget a buli.

   Elvileg siettünk haza, a gyakorlat azonban megint, a mindenhol megszokott módon eltért az elmélettől, s így sikerült még némi rövidet is magunkba szippantanunk útravalónak, s a pultnál pár szót váltanunk egy igen "tehetséges", kebelbarátságra maximálisan alkalmas orosz csajjal, aki igen mókásan törte a magyart. A lépcsőről visszapillantva elnéztem a kocsmát megtöltő ifjakat és arra gondoltam, hogy ez mennyivel jobb buli is lehetett volna (számunkra), ha jobbak a körülmények, ha ismerik kicsit a dalainkat... Talán legközelebb.
   A hazaút az átélt események sokasága miatt kicsit csendesebbre sikerült, mint az odaút, de ez nem is igazán baj. Próbáltunk DVD-t nézni, amibe bele-belealudtam, lévén a koncertfilmben szereplő rakabili muzsika nekem pihenten is kicsit uncsinak tűnt volna, de 1-2 dal erejéig valóban izgalmas volt és azt most is belátom, hogy a maga nemében igen nagy arc a csóka. A nevére természetesen nem emlékszem, de ez talán mindenkinek jobb is így... :)

   Mélyen tisztelt kollégáim, azaz a Vastrabant legénysége igen lelombozva, sőt bosszúsan emlékszik ma is a bulira. Teljesen ki vannak készülve az irreális körülményektől, a hely alkalmatlanságától, attól, hogy zsebkendőnyi területen, a közönsségel a szánkban, a cuccunk épségért aggódva, tulajdonképpen sarokba szorítva kellett játszanunk. Azt hiszem, a Krégli nem az a hely ahová visszavágyunk. Pedig elég sokan voltak...
Győrben máskor máshol...!

   2009.04.17. Budapest, Szikla Klub - CsápFeszt

   Mozgalmas hétvégének néztünk elébe, ami egyrészt fárasztónak, másrészt élménygazdagnak ígérkezett. Én a magam részéről minden pozitív és negatív velejárójukkal együtt kedvelem az ilyen hétvégéket. Társaság, móka, jó muzsikák, új és régi arcok, némi szesz... Röviden buli.
   Okos csapatomban felmerült, hogy összeszednének engem is, vagy a szokásos helyen, vagy a próbateremnél és akkor együtt mehetnénk a helyre, de mivel az tőlünk kb. 15 percnyire van, a másik két alternatíva viszont jóval messzebb és még kerülőt is jelent, így nem éltem a lehetőséggel, egyedül vonultam le illetve fel Sziklába.

   Sokzenekaros minifesztivált sikerült (szó szerint) tető alá hozni a szervezőknek, a kívülről nagyobb fajta családi háznak látszó Sziklában. A földszinten a sörölde található pulttal, kis csocsóval és 5-6 darab 4-6 személyes asztallal. Amikor odaértem épp a Fit-Fat triója nyomta (a dobok mögött a swinges ritmusokban profi Schlekivel) intrókkal tűzdelt filmzene-feldolgozásait (nekem annak tűnt, ők talán surf rock-nak hívják) egészen emészthető hangzással. Az órára és a tervezett műsorrendre tekintve azt hittem, ők már a kettővel későbbi csapat, de mint hamarosan kiderült, jó magyar szokáshoz híven több mint egy órás csúszásban volt a rendezvény. Még a Fit-Fat vége előtt befutott a csapatom, akiket velem ellentétben nem molesztált a jegyszedő, tehát ők végig pöcsét nélkül szaladoztak ki s be... Csak Mónit kapta el illetékes elvtárs nem sokkal a vég előtt, nyomott is neki gyorsan négyet, hogy ki legyen osztva a csapatra járó mennyiség.
  
   Papíron mindenki fél órát játszhatott és tíz percet kapott átszerelésre, ami fix cucc esetén elég is kell, hogy legyen. Mert azt a pár cint illik azért felrakni ennyi idő alatt. Tulajdonképpen az a véleményem (nyünk, ahogy Dáviddal a minap próba után beszélgettük a fesztiválokat, elsősorban a tavalyi Szigetet felidézve), hogy az a zenekar, amelyik nem tud/akar 10-15 perc alatt beszerelni fesztiválon, az nem érett a dologra. Menjen haza!
A csúszás nem is a pakolásból eredt, hanem már eleve késve indult a buláj. Illetve mégis a pakolásból, de nem a csapatok közöttiből, hanem abból, hogy „kicsi” késve ért a helyszínre a cucc. A cucc, melynél nem sok jóra számítottunk (Lajos hozta is az alapját), de azért bíztunk, hátha… Nem kellett volna…

   Jöttek sorban az ifjabbnál ifjabb zenekarok (na jó az elsőként említett Fit-Fat nem tartozik ebbe a kategóriába) és nyomták lendületes punkos muzsikájukat, különböző mértékű rutinnal, összeszedettséggel és persze tetszési indexszel.
Volt nagyon glamster kinézetű énekes-gitárossal és inges nyakkendős basszerrel felálló, a kicsit kaotikusra sikerült, Sham 69 dalban dobost énekeltető és vendégeket felvonultató Slipper, új, feszesen ütő dobossal, dallamos punkban utazó Pazar, kőpunkban (más néven káosz punkban) utazó durvulat A-punk, és utánunk Red, de bevallom rájuk – agymosottságom és társaimmal folytatott eszmecserék miatt – nem igazán emlékszem, pedig, ha jól emlékszem, több dalt is hallottam belőlük.

   Amennyire tudom, kb. 70 fizetővendég volt, plusz a sok zenekar és azok sleppje, ezzel együtt sem láttam egyszerre 50 embernél többet a koncertteremben, és mintha az összetétel is folyamatosan változott volna a zenekarok változásával, és az idő előre haladtával. Ugyanígy cserélődött a bárteremben is a közönség, sok olyan arcot is felvonultatva, aki nem kifejezetten a koncertek miatt jött. Sőt.
   Első körben csapolt sörrel locsoltam száraz gigámat. Illetve hosszú ideig csak szerettem volna, a csapolás ugyanis olyan lassan zajlott, hogy mire megtelt a korsó, addigra simán elfogyaszthattam volna egy üveggel valamelyik rokon nedűből. A pultnál folyamatos "lökdösődés" volt, az asztalok pedig mind foglaltak voltak, így a kettő közötti nem túl nagy placc egy részén próbáltuk elfogyasztani rendelésünket, közben megcsodálva a helyi kínálatot, úgymint Szikla Maci (3/2-es fröccs) és Tipli nevezetű alufóliás tetejű műanyagdobozos rövid ital tizenvalahány színben és ízben... Kemény dolog. A tizenpár évvel ezelőtti zacsis felesek jutnak róla eszembe. Azokat ugyanis se a fémdetektor, se a motozás (olyan mintha papírzsepi lenne a zsebedbe gyűrbve) nem mutatja ki. Az ám a munkahelyi szeszelés igazi melegágya!
   Szerencsére nem kellett sokat ácsorognunk, a melletünk lévő asztalánál ülő hölgyek midőn italuk elfogyott, megunták a helyet. Vagy azt, hogy állunk fölöttük... Lehet, hogy ha elég sokáig állsz valaki (és az asztala) fölött, akkor besokall és inkább átadja a helyét? Szóval sikerült hamar asztalhoz jutnunk, amit nem is adtunk fel egészen addig, míg el nem jött a mi időnk. Közben kibeszéltük a magyar klubokban és sajna feszteken is szokásossá vált, de szerintünk nehezen elfogadható, bár a közönség által mára már megszokott csúszások és hangosítások rákfenéjét és azt, hogy milyen tisztességes mennyiségű ember is gyűlt össze ebben a falusi kocsmára emlékeztető műintézményben.

   Ahogy ránk került a sor, igyekeztünk gyorsan birtokba venni a világot jelentő elmelvényt, hogy lehetőség szerint ne világosban kelljen a húrok közé csapnia az utolsóként fellépő Veszedelmes Viszonyoknak (merthogy a Válság lemondta fellépését). A dolog közel sem ment olyan könnyen, mint ahogy azt én elképzeltem. Egy kics, de nagy hangú, szépen fogalmazva handmade, csúnyábban barkácsolt basszmotyó volt felszerszámozva a színpadra, ami egyetlen hangot tudott kiadni magából. Mármint, egyetlen hangszínt. Hiába tekergettem rajta, a gitáromon és a kompresszoron bármit, alig észrevehetően sikerült számomra tetszetősebb irányba formálni a hangképet. Beletörődtem és játszani kezdtünk. Elég jó formát mutattunk egészen addig míg a kontrollok hiányába és az ebből fakadó "alig hallom magamat" érzésbe belenyugodni nem tudó Dávidnak el nem kezdett elfogyni a hangja, köszönhetően annak, hogy erőből próbálta hallhatóbbá tenni magát. Sajnos nem ment. Csak a hangja el. A műsor második fele, így nem szerintünk nem volt olyan fényes, de úgy tűnt, ezt a közönség egyáltalán nem veszi zokon. Hálás tapssal jutalmaztak minket. Köszönjük. Kár, hogy a hangzás (szerintünk, de a színpad felé egészen biztosan) nem felelt meg az elvárásainknak, s így mérsékelt komfortérzettel játszottunk, illetve kissé morogva, zsörtölődve értékeltük az est "ránk eső" részét.

   A másnapi, illetve addigra már bőven aznapi győri bulinak (is) köszönhetően hamar összeguberáltuk pútyerkánkat és elvonultunk. Lemaradva így a buli többi részéről. Reméljük, az is jól sikerült s mindenki jól érezte magát egész éjjel.
 

Papíron így nézett ki a program:

19.30.-20.00. VOLGARAKÉTA
20.10.-20.40. FIT-FAT
20.50.-21.30. SLIPPER
21.30.-22.00. PAZAR
22.10.-22.40. A-PUNK
22.50.-23.20. VASTRABANT
23.30.-00.00. RED
00.10.-00.40. DEAD BY DAWN
00.50.-01.20. VESZEDELMES VISZONYOK
01.30.-02.00. VÁLSÁG

   2009.03.11. Budapest, Filter Club: Vastrabant, Volga Rakéta

   Újra Filter. Nyilvános próbáink egyik helyszíne. Belegondolva tulajdonképpen már Pest és Buda legtöbb említésre méltó klubjában próbáltuk osztani az észt több-kevesebb sikerrel. A Filterbe meg a valahogy mindig közepesre, vagy gyérre sikeredő jelenlét ellenére visszajárunk. A sör nem túl vizes és ennek megfelelően nem is a legolcsóbb, az emberek kedvesek, a hangulat (nem csak a gyertyák miatt) jobbára kellemes, a fogyasztóvendégek pedig igen sokszínűek. Kár, hogy a koncertterembe - mely egy függönnyire van a bártól - már nem szívesen váltanak belépőt, ami amiatt, hogy a zene kint is teljesen élvezhető (sőt), akár érthető is.

    Gyűlés a próbateremben, ahová kissé késve érkeztem, de még így is én voltam az első. Meglepett. Berámoltunk, átvonultunk a Fityóba.
    Különböző színpadi ketyerék (világítás stb.) gyógyítgatása folyt érkeztünkkor, így kicsit várnunk kellett a stage elfoglalásával. Nem estünk kétségbe, sörért, borért eredtünk. Valahogy azonban úgy alakult, hogy nekem nem jutott. Vagy az enyém elkeveredett. Vagy ilyesmi. Úgyhogy a nagy közös italkérésnél én pártában maradtam. Igaz, míg a csapolás folyt, addig én ösmerősökkel cseverésztem, csak később eredtem söröm nyomába s szembesültem nemlétével. Bár a többiek szinte egybehangzóan azt állították, hogy a kezembe nyomták a sört, sajnos ez nem így történt. Vagy más kezébe nyomták (ami vicces lenne) vagy egyszerűen csak elszámolták az italokat. Sebaj. Önkiszolgáltattam magam. :)
   Kicsit dumálgattunk, vacakoltunk, merthogy ráértünk, aztán megpróbáltuk megtalálni helyünket a már ismerős deszkákon. A motyóm valami sajánlatos intermezzónak köszönhetően nem nagyon akart megszólalni. Vagy ha szólt is, nem elég hangosan. Az elemcsere a gitáromban sokat dobott az ügyön, de a megfelelő hangerő sehogyan sem akart előbújni a ketyerékből. Ez kicsit kedvezőtlenül tuningolta az idegállapotomat és sajnos kezdésig sem sikerült teljesen megnyugodnom, amit egy darabig a játékomon és az aktivitásomon is éreztem, remélem, kifelé ez nem volt ennyire feltűnő.
Olykor azt érzem, hogy a technika (bármilyen és bárhonnan származó légyen is) nem kedvel engem, de legalábbis kissé peches vagyok az elektronikus szerkenytűkkel. Így éreztem ezt akkor is. Nem is kicsit. Egyszerre voltam feszült és lelombozott. A koncert ennek ellenére nem sikerült rosszul, bár a népek többségükben a szokásos verzióban kívülről, díjmentesen hallgatták a muzsikát. Miért is kellene a fellépőt akár egy fityinggel is támogatni? Még a végén lesz pénze jobb cuccra, stúdióra, CD-re, bármire... Sokkal jobb, ha teljesen hobbiból játszik...
   Aki benn volt, az viszont vette a lapot, pedig nem si Lúdas Matyi és még csak szerda se volt! ;)

   Kivételesen nem rohantunk elképesztő tempóban haza. Ez leginkább annak volt köszönhető, hogy mi játszottunk először, így még a huszonhárom órai koncertzárás is igen messze volt. Persze, az sem volt elhanyagolható szempont, hogy a Volgások részben a mi cuccunkon tolták elszállós, alteres muzsikájukat. Szóval idogáltunk, elmélkedtünk még egy kicsit s stílusosan leszűrtünk némi konzekvenciát is: talán fölösleges a Filterbe járnunk... Tudjuk, hogy túl szépek sem vagyunk, meg a zenénk is hallatszik a föggönyön át is, így nincs aki/ami becsábítsa a népet... ;)
 

   2009.03.04. Budapest, After Music: AltF4, Vastrabant

   Újra druszámék (az AltF4) meghívásának engedelmeskedve tologattuk a bíttet, ezúttal az Afterben. Szeretünk velük játszani. Én legalábbis biztosan. A srácok jófejek, imádják a zenénket és (talán meglepő módon) a közönségünk egy része is azonos. És annál jobb bulit, mint amikor a két zenekar is élvezi a másik zenéjét és az egybegyűltek is mindkettőt... Szóval újra jó mókának néztünk elébe.
Első körben arról volt szó, hogy mi nyitjuk az estet, hogy az egyébként születésnapi mulatságként (is) funkcionáló eseményen minél jobban az ünnepelt és az őt ünneplők körül foroghassanak az események. Persze, a helyszínen megint jött a szokásos, keverjük kicsit át a lapokat hozzáállás. Így elkezdtünk alkudozni - többen azt ígérték, hogy tíz körül tudnak lejönni szlogennel -, hogy mégis mi lehessünk a kettedikek. Ezen ígéreteket én persze erős kétellyel fogadtam, mivel korábban se nagyon jöttek be az ilyesfajta bejelentkezések, de azért sikerült - a sárcok rugalmasságának köszönhetően - megboltolulnunk a cserét.

   Eredetileg kilenc körülre terveztük a kezdést, hogy az elvileg - bár menet közbeni infók szerint nem röghöz kötött - tizenegyes elcsendesedési határidőt tartani tudjuk. Persze ez -  megint csak a szokásos módon - nem sikerült. Tomiéknak ugyanis sikerült kb. fél tízig húzni az időt, így kicsit aggályos volt, hogy mikor és mennyi játékidővel kerülhetünk majd színpadra. Kb. egy óra múlva az AltF4 még mindig hatalmas elánnal és belefeledkezéssel nyomta, az általám látottak közül talán leghangulatosabb koncertjét. Sajnos kénytelen voltam kicsit hangulatrontó lenni és jelezni nekik, hogy ha már meghívtak bennünket, akkor mi is szeretnénk játszani egy kicsit... (Főleg, hogy Arnie kicsit már túl is pörögte a mindig, mindenhol csúszás van és mi szívjuk meg élményt és már színpadra sem akart állni. Illetve egészen pontosan ülni...) Bocs fiúk, bocs Berni!
Szerencsére nem maradtunk el, viszont a fellobbant tűz (dac) nagyon izgalmas és elementáris erejű megoldásokat hozott ki Arnie-ból. Nem győztünk csodálkozni olyanokat ütött. Lenyűgöző és megdöbbentő volt. Mind egészen jók voltunk, de verőemberünk igencsak kitett magáért, mondhatni felfrissítette a már régebb óta játszott dalokat is. ÉLMÉNY volt. Az is, hogy egészen új arcok is feltűntek és láthatóan élvezték az előadásunkat.
Egyedül azt sajnálom, hogy két legújabb nótánkat kiforratlanságuk miatt még nem játszhattuk el. Pedig kíváncsi lettem volna a fogadtatásukra. Hamarosan!!!

   Mókás volt, hogy a technika ördöge (a helyi hangtechnikus, aki az adottságokhoz képest meglepően jó hangzást kreált nekünk) távoztában azt mondta, hogy a múltkori (még triós felállású) bulink jobban egyben volt. Bár lehet, hogy félreértettem a zajban és ez volt egybébben... :)

   Még a koncert előtt igen hasznos megbeszélkéseket folytattunk, melyeket újabbak követnek majd, s melyek a csapat jövője, fejlődése szempontjából igen előnyösek lehetnek. Persze itt nem kell nagy dolgokra gondolni, nem egy mágnással vagy egy nagy kiadóval beszélgettünk... Sajnos...

   Egyébként készülgetnek az új dalok, remélhetőleg még az idén összeáll és felvételre kerül a lemez. Úgy tűnik, kicsit zordabb lesz, mint a Told be! Addig előzetesnek itt a Sztepperobik koncertverzióban.